KÖZEL MÁSFÉL MILLIÓAN TORKOSKODTAK 10 ÉV ALATT

A vendéglátóhelyek és a nagyközönség pozitív visszajelzései alapján a Magyar Turizmus Zrt. 2015-ben, 10. alkalommal is megszervezte a néphagyományra épülő gasztronómiai akciót. A Torkos Csütörtök népszerűségét jelzi, hogy mind a vendéglátóhelyek, mind a vendégek várják, számos étteremben jóval előre elkelnek a helyek. Az elmúlt tíz évben, országszerte közel másfél millióan tértek be a részt vevő éttermek valamelyikébe Torkos Csütörtökön, vagy a számos meghosszabbított akció keretében. Lipcsey György Imre, a Magyar Turizmus Zrt. agrármarketing vezérigazgató-helyettese elmondta: jövőre ismét megújul a Torkos Csütörtök.

Fotó: Dóka Attila

Ezen a napon a felhíváshoz csatlakozott éttermeknek azt kell vállalniuk, hogy az étel- és italfogyasztásból egyaránt 50%-os kedvezményt biztosítanak vendégeiknek. Külön, erre az alkalomra készített úgynevezett „Torkos Csütörtök”, azaz szűkített menüsorral az akcióban részt venni nem lehet. A választási lehetőséget a Torkos Csütörtök hetén és az azt megelőző héten használt ’a la carte’ étlap és itallap választékából kell biztosítani.A Torkos Csütörtök akcióban akár büfék vagy cukrászdák is részt vehetnek.

A néphagyomány szerint Torkos Csütörtökön – annak ellenére, hogy a húsvéti 40 napos böjt kezdetét jelentő hamvazószerdát követően ünnepeljük – ismét szabad húst fogyasztani a farsangi maradékok elfogyasztása céljából. A hagyomány hátterét a szakirodalom, közötte a Magyar Néprajzi Lexikon is megerősíti. Természetesen azok a vendégek is megtalálhatják a kedvükre való fogásokat, akik ebben az időszakban már nem szeretnének húst fogyasztani, hiszen az MT Zrt. évről évre szorgalmazta, hogy az éttermek kellő számú és változatos, böjtös ételt is szerepeltessenek kínálatukban Torkos Csütörtök idején.

Az akció célja a magyar éttermek és a magyar gasztronómia népszerűsítése. 2006-ban a „Nagy Ízutazás” kampány keretében indította útjára az MT Zrt. azzal a céllal, hogy a hazai lakosság a gasztronómián keresztül fedezzen fel újabb magyarországi tájakat, ismerje meg a különböző régiók által kínált hagyományos magyar ételeket, italokat, valamint a gasztronómiához kötődő tradicionális magyar népszokásokat. Az akció kiváló alkalom arra is, hogy a vendéglőbe járók fél áron próbáljanak ki valami újat, vagy visszatérjenek kedvenc vendéglőik egyikébe és új ízeket fedezzenek fel.

A kínálat évről évre szélesedett: a halászcsárdától az art caféig, a gyorsétteremtől a prémium kategóriás vendéglátóhelyig országszerte több száz étterem közül választhattak az érdeklődő ínyencek. Az egységes és mindenkire vonatkozó szabályrendszer bármilyen típusú vendéglátóhely csatlakozását lehetővé teszi.

Valamennyi korábbi akció értékelése azt mutatta, hogy ezeken a napokon a részt vevő vendéglátóhelyek túlnyomó többségénél nemcsak a vendégforgalom emelkedett, hanem a bevételük is növekedett annak ellenére, hogy 50%-os kedvezményt nyújtottak. Az étteremtulajdonosok túlnyomó többsége kedvező forgalmi adatokról és a vendégek pozitív visszajelzéseiről számolt be. A résztvevők nagy része hamar felismerte az akcióban rejlő promóciós és marketinglehetőségeket: az extra vendégkör, a teltház és a Torkos Csütörtökkel járó médiaérdeklődés hosszú távon megtérülő befektetés.

A jubileumi Torkos Csütörtök alkalmából szervezett ünnepi sajtótájékoztatón Dr. Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke hangsúlyozta: ez a nap nem elsősorban a profittermelésről szól az éttermekben, sokkal inkább tetten érhető a vendéglátó szakma társadalmi felelősségvállalása. Az ilyen akcióknak közösségi és társadalmi értéke is van. Fontos missziónk, hogy kedvet csináljunk az étterembe járáshoz. Ha az étterem jól szerepel ezen a napon, visszatérő vendégeket nyerhet – fejtette ki az elnök. Egyre intenzívebb a helyi nyersanyagok felhasználása, aminek köszönhetően érvényesül a turizmus és a vendéglátás multiplikátor hatása a mezőgazdasági termékek exportnövelésének vonatkozásában is – tette hozzá.

A Torkos Csütörtök akció tehát az eredeti célja mellett több más fontos törekvésnek is eleget tesz. Ezek közül az egyik legjelentősebb, hogy keresletet élénkít egy olyan holtszezoni időszakban (január-március) amikor a vendéglátóhelyek többségében alacsonyabb a forgalom.

Az országos megmozdulás népszerűsége és elfogadottsága vitathatatlan: az elmúlt tíz év eredményei közé sorolható az is, hogy nincs még egy olyan nap az évben, amikor ennyit beszélnének a vendéglátóiparról, mint Torkos Csütörtökön.

Az elmúlt tíz évben – a visszatérő éttermekkel együtt – több mint 9000 étterem csatlakozott az akcióhoz és közel másfél millióan tértek be a részt vevő éttermek valamelyikébe Torkos Csütörtökön, vagy a számos meghosszabbított akció keretében. A 2015. évi akcióhoz 610 étterem csatlakozott. A résztvevő vidéki éttermek aránya meghaladja a 80%-ot.

Majd minden évben újdonságokkal jelentkeztek a szervezők: folyamatosan bővült az éttermeknek kedvezményeket nyújtó beszállítók köre és voltak olyan évek, amikor szálláshelyek is részt vettek a mozgalomban, úgynevezett Torkos csomagajánlatokkal. Az elmúlt években több száz szálláshely nyújtott kedvezményeket az akció keretében.

Az agrármarketing és a turizmusmarketing területek összekapcsolásának köszönhetően a tavalyi évben már egy egész gasztronómiai hét kezdetét jelentette a Torkos Csütörtök. A Vendéglátás Hetén a Torkos Csütörtököt a hazánkban először megrendezett SIRHA élelmiszeripari-, szálloda- és vendéglátóipari kiállítás követte, amely otthont adott a Bocuse d’Or szakácsverseny magyarországi döntőjének is.

Idén a két terület még szorosabb együttműködésével valósult meg a Torkos Csütörtökakció. Az Agrármarketing Centrum az országos gasztronómiai megmozduláshoz kötötte új Facebook oldalának indítását is, mely a www.facebook.com/agrarmarketingcentrum címen érhető el, és ahol folyamatosan frissülő információkat találhattak az érdeklődők.

Lipcsey György Imre, a Magyar Turizmus Zrt. agrármarketing vezérigazgató-helyettese elmondta: jövőre megújul a Torkos Csütörtök. Több néphagyományhoz is szeretnénk hasonló országos akciót kapcsolni, hiszen sok olyan jeles ünnepünk van (például a pünkösd, a húsvét, a szüret, vagy az arató ünnep), amihez a Torkos Csütörtökhöz hasonló akció köthető.

Az MT Zrt. a Torkos Csütörtököt és az akció hivatalos honlapját különböző médiafelületein népszerűsítette hazánkban és idén – első ízben – a határon túl is. A megújult és kibővült kommunikáció részeként az étteremkereső funkció már angol nyelven is elérhető volt a www.gotohungary.com oldalon.

Az évforduló alkalmából a Magyar Turizmus Zrt. nyereményjátékot is szervezett azon vendéglátóhelyek részére, amelyek az oldalon érvényesen regisztráltak. A 9 turisztikai régió és Budapest regisztráltjai között régiónként 1, összesen 10 kitelepülési lehetőséget sorsolnak ki azokon a 2015. évben megrendezett eseményeken, amelyen a Magyar Turizmus Zrt. kiállítóként megjelenik. A sorsolásra február 20-án, pénteken kerül sor.

A Magyar Turizmus Zrt. 2009 áprilisától kizárólagos jogosultja a Magyar Szabadalmi Hivatal által 198 609-es számon lajstromozott Torkos Csütörtök védjegynek,így a szóösszetételt csak azon éttermek használhatják, amelyek regisztrált résztvevői a Magyar Turizmus Zrt. akciójának.

Az elmúlt tíz év tanulságai, az éttermek és a vendégek bejelentései, panaszai és javaslatai, továbbá az éttermekkel folytatott utánkövető levelezések alapján, mára mindenki számára világossá vált, hogy a szabályoktól eltérni nem lehet, az azokat be nem tartó éttermek nem vehetnek részt az akcióban. Ennek következtében profiltisztulási folyamat zajlott le, amelynek eredményeként 2015-ben is már csak azok csatlakoztak az akcióhoz, akik a hosszú távú célt tartják szem előtt.a