Közel 7 tonna dinnyét osztottak szét az idei dinnyekampányban

Véget ért a Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Vezérigazgatósága által indított idei dinnyekampány. Nagy sikert aratott a hazai gyümölcs, egy hónap alatt közel 7 tonna dinnyét osztottak szét. A kampány zárásaként az Erzsébet-táborban lakó gyerekek csemegézhettek a nyár legnépszerűbb frissítő gyümölcséből.

kostoltatas20150721

A szezon kezdetén indított dinnyekampány keretében minél szélesebb közönséggel igyekeztek megismertetni és megszerettetni a finom, magyar dinnyét. A gyümölcsöket különböző időpontokban, több helyszínen lehetett megkóstolni: június végétől a sárgadinnyét, majd július 10-étől a görögdinnyét is kínálták.

– A hazai dinnye mindig frissebb, hiszen a rövid szállítási távolságoknak köszönhetően akkor lehet betakarítani, amikor a termék valóban beérett. Különösen igaz ez az őstermelők esetében, akiktől akár közvetlenül a termőföld mellett megvásárolhatjuk a frissen szedett dinnyét. A hazai dinnyetermesztés másik nagy előnye, hogy rendelkezésre állnak a mindenkori vásárlói igényekhez igazodó fajták: a magnélküli, a piros és a sárgabélű dinnyék egyaránt elérhetőek a kínálatban. Jelenleg hozzávetőleg 11 ezer termelő évente mintegy 220-240 ezer tonna friss gyümölcsöt állít elő. – mondta el dr. Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára a kampány záró sajtótájékoztatóján a zánkai Erzsébet táborban. Hangsúlyozta: Az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság kiemelt figyelmet fordít a görögdinnye termesztés és forgalmazás ellenőrzésére. Az ellenőrök a minőség, a származás és a nyomon követhetőség biztosítása mellett az árusító helyek higiéniai állapotát is ellenőrzik.

–Idei kampányunkban igyekeztünk minél több fogyasztói réteget megszólítani: a CBA üzleteiben folyamatosan zajlottak a kóstolók, s a Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Vezérigazgatóságának köszönhetően számos fesztivál közönsége is megízlelhette a hazai dinnyék zamatát. A tudatos fogyasztásra, táplálkozásra nevelés olyan fontos dolog, amelyet nem lehet elég korán kezdeni, ezért a kampány részeként az MT Zrt. munkatársai több alkalommal jelen voltak az Erzsébet Táborokban, ahol a gyerekek is ehettek a hazai dinnyéből. A kampány ideje alatt Fonyódligeten csaknem 4400, Zánkán pedig több mint 7400 gyermek kapott kóstolót. – mondta el Lipcsey György, az MT Zrt agrármarketing vezérigazgató-helyettese.

Példaértékűnek nevezte a kampányt Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója, hiszen a kampány több szervezet (a Földművelésügyi Minisztérium, a Magyar Turizmus Zrt., a CBA Kereskedelmi Kft., valamint a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány) összefogásának eredményeként valósult meg. Fodor Attila arról számolt be: üzleteikben ebben az évben 20-25%-kal több dinnyét értékesítettek, mint tavaly. Az eredmény éppúgy köszönhető az újszerű kampánynak, a rendelkezésre álló nagy mennyiségű, jó minőségű gyümölcsnek, mint a jó időnek.

 

A magyar dinnye beltartalmi értéke kiváló, termesztésének évszázados hagyományai vannak. A 2011-ben elindított nemzeti dinnyeprogramnak köszönhetően ma már közel 6000 hektáron termesztenek görögdinnyét Magyarországon, a hazai fogyasztás pedig 20%-kal nőtt.  Jelenleg a hazai dinnyefogyasztás évente 14-15kg/fő.