Kowalsky meg a Hujber

Hujber Feri a minap a Kowalsky meg a Vega próbatermében járt és Kowával énekelt egyet. Mint kiderült, Hujber november végén színre kerülő Negyvenen vagyok című on-man-show-jában az Amilyen hülye vagy, úgy szeretlek című dal lesz a finálé.

Az első magyar One-Man-Show-ra készül Hujber Ferenc.  A műfaj érdekessége, hogy a darab témája a színész élete, melyben a főhőst és az életében felbukkanó kulcsszemélyeket is maga Hujber alakítja „Egy kőkemény színészi munka, állandó váltásokkal, párbeszédekkel” – meséli Feri. „Tulajdonképpen egy monodráma és a stand-up comedy gyermeke, egy őszinte életkomédia” – teszi hozzá a színész, aki javában készül már a november 25-én, a Millenárison debütáló darabra. A színészi játékot filmbejátszások és fotómontázsok teszik kerekké s felcsendül majd a darab végén egy dal is, a Kowalsky meg a Vega ismert slágere, az Amilyen hülye vagy, úgy szeretlek című nótája. A próbáról kijövet Feri feldobódva mesélte:”Hatalmas élmény volt, hogy ilyen élő legendákkal énekelhettem együtt, rögtön meg is beszéltük, hogy Kowa megpróbálja szabaddá tenni magát, hogy az előadáson is együtt énekeljünk.”

Kowalsky_és_Hujber