Kovács Cheka ellen boxolhat a WBO Europe övért!

A Felix Promotion szombat este a székesfehérvári Lakeside Hotel konferencia csarnokában rendezi következő élő televíziós bokszgáláját, melynek főmérkőzésén a WBO (Boksz Világszervezet) Európa-bajnoki öve kerül terítékre.

A fiatal nyíregyházi Kovács Zoltán (17 győzelem, 5 vereség, 1 döntetlen) az orosz-tanzániai Cosmas Cheka (17 győzelem, 6 vereség, 5 döntetlen) ellen ülhet fel a rangos kontinensbajnoki trónra. A „Caramel” becenévre hallgató bunyós nem először küzd a WBO Europe címért „Köszönöm Rácz Félixnek, hogy megadta nekem az újabb esélyt, amivel élni is fogok. A felkészülés során minden a megfelelő ütemben zajlott, nem zavart sem betegség, sem semmilyen külső tényező. Akár pontozással tíz menetben, akár kiütéssel, de győzni fogok. Utóbbi hab lenne a tortán, hiszen akkor még nagyobbat léphetnék előre a világranglistán.” .- jelentette ki Kovács.

Érdekesség, hogy a 24 éves magyar bunyós tavaly nyáron győzött már le egy WBO Európa-bajnokot, éspedig a pehelysúlyú Marco McCullough személyében, igaz nem címmeccsen. „Ő az eddigi legnagyobb skalpom, ez nem kérdéses, ugyanakkor bízom benne, hogy pályafutásom során lesz még lehetőségem hasonló kvalitású ellenfelekkel szemben bizonyítani. Most viszont Cheka jön, aki remek ökölvívó!”

 

Székesfehérváron kötelek közé lép még Harcsa Norbert, Pintye Szabolcs, Laki Róbert, Berki Ferenc, Kispál Zoltán, Kis Máté, Egedi Renátó és Szilvai László is, míg a váltósúlyú Magyar-bajnoki trónért Törtei-Mizsei párharc lesz. A nemzetközi bokszgálát a közszolgálati M4 Sport, november 12-én élőben sugározza, 21.30-as kezdéssel. Bővebb információkért, beleértve a jegyvásárlással kapcsolatos részleteket, keresse fel a www.felixpromotion.com oldalt.