Korzika: vágta 10.000 kanyaron át

Januárban kezdődött el a Rali Világbajnokság, s azóta havonta egy futamot rendeztek meg. Márciusban a Mexikó Ralin volt a sor, s utána nagyobb pihenőre mehetett a mezőny. A csapatok a dél-amerikai rali után visszautaztak Európába, s négy hetes pihenőt követően a hétvégén a tavaszi időpontra hozott Korzika Rali következik. Ez az a rali, amely 2015-ben hat év szünet után visszakerült a naptárba és azóta is szívesen mennek oda a csapatok versenyezni. Ez egy kedvelt rali, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy Sebastien Loeb idei három megmérettetéséből az egyik éppen a hétvégi, a Korzika Rali lesz.

 Amber-Korzika_Rali_2017

Amikor a kilencszeres ralibajnok állandó és igen sikeres résztvevője lett a Rali vb-nek, Korzika helyett Franciaország belsejében, Loeb „otthonában”, rendeztek ralit Francia Rali néven. Loeb távozásával azonban visszatért a versenynaptárba a sokak által kedvelt Szépség Szigete, s ott is maradt. A szezon első teljesen aszfaltos ralija új kihívások elé állítja a résztvevőket.

 Amber-Korzika_Rali-Loeb

Ami pedig a Korzika Rali történetét illeti, az a régmúltra tekint vissza. A versenyt először 1956-ban rendezték meg és a Rali Világbajnokság szerves része volt 1973-2008 között. 2009 egy furcsa év volt a Rali Világbajnokság történetében. Abban az évben ugyanis elmaradt a legendás Monte-Carlo Rali, de a Korzika Rali is, s helyette nem rendezték meg a Francia Ralit sem. 2008-ig Sebastien Loeb volt a király a Tour de Corse-on. Egymás után négyszer vihette innen haza a győztes trófeát a Citroen pilótája, s valószínűleg idén is egy előkelő helyezés a francia pilóta célkitűzése.

 Amber-Korzika_Rali_2017-Neuville

Loeb egyébként hiába nyert sokszor Korzikán – utoljára 2008-ban (!) -, elmondása szerint az útvonal ismeretének hiánya nagy hátrányt okoz számára. Loeb aszfaltmenőnek számít, emiatt nem is meglepő, hogy az aszfaltos utakra beállított autójához sokkal gyorsabban hozzá tudott szokni, mint a murváshoz. A francia ralilegendát nem kell félteni, valószínűleg apai-anyait bele fog adni a hétvégén, nem véletlen, hogy a Citroen újratárgyalná vele a folytatás lehetőségét.

2017-ben Thierry Neuville pályafutása első Korzika Rali győzelmét gyűjthette be. A második helyezett Sebastien Ogier lett a Forddal. Dani Sordo a már-már biztos második helyről csúszott le a bronzérmes helyre. Neuville teljesítménye nem volt semmi. A belga pilóta azután, hogy a 2017-es szezon első két raliján önhibájából kiesett megrázta magát, Mexikóban harmadik lett, Korzikán pedig győzött. A Hyundai pilótája azért nem volt nyeretlen kétéves Korzikán, 2016-ban a második helyet csípte meg, így idén is a mezőny elejére várható.

A csapatok most is mint mindig teszteléssel hangoltak rá a hétvégi megmérettetésre. A korábban említett Thierry Neuville-lel kapcsolatos a legrémisztőbb teszthír. A 29 éves pilóta ugyanis hatalmas balesetet szenvedett Korzikán a versenyt megelőző héten, de szerencsére sem a pilóta, sem navigátora nem sérült meg súlyosan. Az autóval több méter mélyre zuhantak egy betonhíd alá, s az autó eleje és hátulja is komolyan megsérült. Ezzel az egynapos teszt korai véget ért Neuville számára. Szerencsére csapattársai, Andreas Mikkelsen és Dani Sordo már korábban tesztelt, így az ő felkészüléseket nem hátráltatta semmi.

Természetesen a nagy csapatok mind teszteltek az első teljesen aszfaltos ralira. A Citroen csapata Sebastien Loebbel és Kris Meekével március harmadik hetében utazott el Korzikára. Az elmúlt négy alkalommal, mikor rajthoz állt itt a francia sztárpilóta, mind a négyszer nyert. Ez jó ómen számára, különösen a nagy kihagyás miatt. Idén csak három ralin áll rajthoz. Mexikóban ötödik lett egy defektet követően, majd Korzikát követően az októberi Spanyol Ralin fejezi be az idei vb-s szereplését. Meeke szintén nagyon fókuszált, szeretne a Mexikóban megszerzett dobogós hely mellé egy újabbat gyűjteni.

Az időjárás a hétvégén is fontos szereppel bír majd, hiszen Korzika egy sziget a tenger közepén és az időjárás tavasszal nagyon változékony. Mivel hirtelen zivatarok bármikor kialakulhatnak, az abroncsválasztás különösen összetett feladattá válik. Vagyis ez az év egyetlen olyan ralija, amelyet a pilóták többsége nem megfelelően megválasztott abroncsokon teljesít.

A rali

A 2018-as Korzika rali három napon át tart, s a 12 gyorsasági szakasz 333.48 km-t tesz ki. Ez azt jelenti, hogy idén is hosszú gyorsasági szakaszok elé néz a mezőny. 12 gyorsasági szakasza a kevesebbek közé tartozik. Az egész szigeten a korzikai klasszikus szűk és kanyargós hegyi aszfaltos utakon halad majd a mezőny.

Az útvonal nagy részét megváltoztatták, majd kétharmada új tavalyhoz képest. A rali központja Ajaccióban lesz. Az egyetlen szervizparkot idén ismét a sziget egy távoli észak-keleti pontján, a Bastia reptéren rendezik be. A Power Stage pedig a Pénitencier de Coti-Chiavari lesz.

A rali minden napján lesz egy extra hosszú, fárasztó gyorsasági szakasz, mígnem vasárnap egy 55,17 km hosszú szakaszt kell a mezőnynek teljesítenie. A szombati nap lesz idén is a leghosszabb, amikor is majd 140 km-t tesznek meg a csapatok.

Az elmúlt évek Korzika Rali győztesei:

2017                  T Neuville (Hyundai)

2016                  S Ogier (Volkswagen)

2015                  J-M Latvala (Volkswagen)

2008                  S Loeb (Citroën)

2007                  S Loeb (Citroën)

2006                  S Loeb (Citroën)

2005                  S Loeb (Citroën)

2004                  M Märtin (Ford)

2003                  P Solberg (Subaru)

2002                  G Panizzi (Peugeot)

2001                  J Puras (Citroën)

2000                  G Panizzi (Peugeot)

1999                  P Bugalski (Citroën)

1998                  C McRae (Subaru)

1997                  C McRae (Subaru)

1996                  P Bugalski (Citroën)

1995                  D Auriol (Toyota)

1994                  D Auriol (Toyota)

1993                  F Delecour (Ford)

1992                  D Auriol (Lancia)

1991                  C Sainz (Toyota)

A világbajnokság állása a Mexikó Ralit követően:

Egyéni

  1. Sebastien Ogier (FRA)                       M-Sport WRT                              56 pont
  2. Thierry Neuville (BEL)                       Hyundai WRT                              52 pont
  3. Andreas Mikkelsen (NOR)                Hyundai WRT                              35 pont
  4. Kris Meeke (GBR)                          Citroen WRT                               32 pont
  5. Jari-Matti Latvala (FIN)                     Toyota Racing WRC                   31 pont
  6. Ott Tanak (EST)                          Toyota Racing WRC                   26 pont
  7. Esapekka Lappi (FIN)                         Toyota Racing WRC                   23 pont
  8. Craig Breen (IRL)                          Citroen WRT                               20 pont
  9. Dani Sordo (ESP)                          Hyundai WRT                              18 pont
  10. Sebastien Loeb (FRA)                      Citroen WRT                               11 pont

 

Gyártók

  1. Hyundai WRT                            84 pont
  2. M-Sport WRT                            72 pont
  3. Citroen WRT                            71 pont
  4. Toyota Racing WRC                           67 pont

 

(Forrás: Amber PR)