Korszerűsítik a szennyvízhálózatot Tiszaszentimrén

Több mint másfél milliárd forintból korszerűsítik a szennyvízhálózatot a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaszentimrén, a szeptember végén záruló beruházás kétezer ember életminőségének javítását célozza – tájékoztatta a projektek kommunikációjáért felelős szolnoki Szféra-Tisza Kulturális Szolgáltató Kft. ügyvezetője hétfőn az MTI-t.

    Pap Gyula elmondta: Tiszaszentimre szennyvízelvezetésének és -tisztításának projektjét 100 százalékban támogatta a magyar állam és az Európai Unió.
    A községben a beruházás során megépül mintegy 15 ezer méter gerincvezeték, több mint háromezer méter nyomóvezeték, két átemelő és egy 200 köbméter kapacitású szennyvíztisztító-telep – közölte.
    Hozzátette: a tisztítótelep biztosítja a mechanikai előkezelést, ott található a levegőztető és utóülepítő, biológiai tisztítóműtárgy, valamint a telepen sűrítik és víztelenítik az iszapot. A tisztított szennyvíz a körülbelül öt kilométer hosszan megépülő vezetéken keresztül az úgynevezett villogócsatornába kerül – jegyezte meg.
    Pap Gyula kiemelte, hogy a kétezres lélekszámú településen korábban nem működött vezetékes szennyvízelvezető-hálózat. A keletkező kommunális szennyvizek összegyűjtése részben zárt tározókban történt, azonban a szippantott szennyvíz elhelyezése környezetvédelmi szempontból nem volt megoldott – tájékoztatott.
    A tiszaszentimrei beruházás kivitelezője a Penta Általános Építőipari Kft., a településen 90 százalék feletti készültségi állapotban van a beruházás. Októberben megkezdődhet a hat hónapos próbaüzem, ezzel párhuzamosan pedig indulhatnak a lakossági rákötések is – közölte Pap Gyula.

Forrás:MTI