Koronázási Ünnepi Játékok, Székesfehérvár – 2014. augusztus 16-19.

Dr. Matuz János, a székesfehérvári Vörösmarty Színház művészeti intendánsa mutatta be a nagyszabású rendezvényt.

A Vörösmarty Színház és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata másodízben, hagyományteremtő szándékkal rendezi meg a Koronázási Ünnepi Játékokat. Eseményei nyomán Magyarország egykori szakrális központjában minden évben néhány napra feltámad a középkor világa, főszerepben egy-egy nagy királyunk alakjával. A belvárosban középkori vásári forgatagot alakítanak ki, királyi óriásbábokkal vonulnak fel. 2014-ben a fesztivál központi alakja Szent László. Cselekedeteit és a róla szóló legendákat a Fény utca hét stációban idézi fel, Európa legnagyobb mozgó történelmi képregényén, mintegy 1 000 m2-en. A Fény utca nappal „Rajz utcává” alakul, hiszen a Rajzolni király! című pályázat nyertes művei kifeszített és kontúrokkal előrerajzolt vásznakon újraszínezhetők lesznek. A magyar királyok egykori koronázó temploma, a Nagyboldogasszony-bazilika helyén, a székesfehérvári Középkori Romkert – Nemzeti Emlékhelyen, Magyarország legnagyobb épített szabadtéri színpadán László király koronázásának szakrális ünnepe elevenedik meg. A szertartásjátékon a részvétel jegyváltással lehetséges!

Nyáron, a Közép-Dunántúlon „zsongás”-ra hív még:

XVI. Kocsitoló Fesztivál, Kocs – július 11-13.

Nemzeti Filharmonikusok Beethoven estjei, Martonvásár – július 19-augusztus 02.

Veszprémi Utcazene Fesztivál, Veszprém – július 23-26.

Fehérvári Zenei Napok FEZEN, Székesfehérvár – július 30-augusztus 02.

Cell-Cup 2014. Nemzetközi Kézilabda Fesztivál, Veszprém – augusztus 12-18.

XV. Tatai Barokk Fesztivál, Tata – augusztus 18-28.

Székesfehérvári Királyi Napok, Székesfehérvár – augusztus 20-24.

Mórikum Kultúr-Fröccs-Fesztivál, Mór – augusztus 20-23.

A királyi régió gazdag történelmi öröksége, a királyok városai, várai, kastélyai, és természeti szépségei nem csupán látnivalók, hanem utánozhatatlan hangulatú fesztiválhelyszínek is. Várja Önt a Közép-dunántúli régió, a változatosság és élmények birodalma, nyáron is!