Koronavírus – Operatív törzs: hétfőtől kezdődik a védekezés új szakasza

Hétfőtől megkezdődik a koronavírus-járvány elleni védekezés új szakasza új szabályokkal – mondta a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a pénteki online sajtótájékoztatón.

    Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta: a kormányrendeletek új szabályokat határoznak meg többek között az üzletekre, az éttermekre, a fürdőkre és a rendezvényekre.
    Kiemelte, hogy Budapesten és Pest megyében az eddigi kijárási és nyitvatartási korlátozások maradnak hatályban, itt az állampolgárok kizárólag csak alapos indokkal hagyhatják el otthonaikat.
    Az ország többi részén azonban valamennyi üzlet, strand, szabadtéri fürdő, múzeum, állatkert kinyithat és látogatható. Az éttermek, kávézók, büfék, presszók kerthelyiségeiben, teraszain már tartózkodhatnak vendégek és ott elfogyaszthatják a megrendelt ételeket, italokat, de a vendéglátó egységek helyiségeiben csak az ott dolgozók lehetnek bent – mondta Kiss Róbert.
    A rendezvényekre vonatkozó korlátozások továbbra is érvényben vannak, de Budapest és Pest megye kivételével megtarthatók a vallási közösségek szertartásai, a polgári házasságkötés és a temetés a védőtávolság megtartásával – mondta.
    A felsőoktatási intézmények újranyitásáról a rektorok dönthetnek, a kollégiumok látogatása továbbra is tilos – mutatott rá.
    A sportrendezvények nézők nélkül, zárt körülmények közt megtarthatóak, az amatőr sport, szabadidős sport megengedett – ismertette.
    Az önkormányzatok rendeletalkotási lehetőségeiről azt mondta: az önkormányzatok helyben dönthetnek a településen lévő piacok nyitvatartási rendjéről, illetve arról, hogy ott az idősek mikor vásárolhassanak. Egy másik kormányrendelet a hosszú hétvégére ad lehetőséget az önkormányzatoknak arra, hogy május 1.-től május 3. éjfélig a kijárási korlátozásoktól eltérő, szigorúbb szabályokat hozzanak. Hozzátette: a szabálysértőkkel szemben továbbra is intézkedni fog a rendőrség.  
    Újságírói kérdésre azt mondta: nem tervezik, hogy a jövőben az önkormányzatok saját hatáskörben rendeletalkotási jogot kapjanak szigorúbb intézkedések meghozatalára.
    Tájékoztatása szerint csütörtökön 751 hatósági házi karantént rendeltek el, jelenleg 10 384 ilyen korlátozó intézkedés van érvényben. Csütörtökön 32 rendőri intézkedésre volt szükség a hatósági házi karantén szabályait be nem tartókkal szemben. A rendőrség március 12. óta ellenőrzi a korlátozó intézkedés alatt állókat, azóta 1365 szabályszegővel szemben léptek fel.
    A kijárási korlátozások szabályait megszegőkkel szemben csütörtökön 1051 esetben intézkedtek, ebből 405-en figyelmeztetést, 376-an helyszíni bírságot kaptak, míg 270 ember ellen feljelentést tettek a rendőrök. Március 28. óta ellenőrzi a rendőrség a kijárási korlátozások betartását, azóta 40 169 intézkedésre volt szükség.
    Emelkedett a járvánnyal összefüggő bűncselekmények száma: 311 ilyen nyomozás van folyamatban, ebből 83 rémhírterjesztés, 26 közveszéllyel fenyegetés, 95 csalás, valamint 18 járványügyi szabályszegés miatt. Eddig 59 főt hallgattak ki gyanúsítottként.
    Változások léptek életbe a határforgalomban: május 1.-jétől a 7500 kilogramm legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépkocsik kizárólag Hegyeshalomnál léphetnek be Ausztria területére. Ugyancsak változás, hogy a május 1. és május 3. között a kelet-nyugati humanitárius tranzitfolyosókon csak Hegyeshalomnál és 18 óra és 8 óra között lehet átlépni a határt.
    Péntek délelőtt a teherforgalomban belépő oldalon Rajkánál és Hegyeshalomnál egy, a kilépésnél Csanádpalotánál kétórás várakozással kellett számolni, a személyforgalomban Nagylaknál a kilépésre kellett 2 órát várni.
    Arra a kérdésre, hogy változik a rendőrség feladata hétfőtől, amikor vidéken más szabályok lépnek életbe, az alezredes azt mondta: a rendőrség megkezdte a felkészülést, hogy a közterületen szolgálatot teljesítőknek tényszerű, pontos, az új szabályokhoz igazodó eligazításokat tudjanak tartani. Hozzátette: vidéken továbbra is ellenőrizni fogják a vendéglátó egységeket, a kerthelyiségeket és az általános egészségvédelmi intézkedések betartását.  
    Arra a kérdésre, hogy milyen intézkedésekkel kerülhető el, hogy a budapestiek tömegesen menjenek vidékre, azt mondta: bíznak abban, hogy a budapestiek és a Pest megyében élők csak alapos indokkal hagyják el az otthonaikat.

Forrás:MTI