Körforgásos gazdaság nyújtotta lehetőségek, online képzés az IPOSZ-ban, november 25-én és 27-én!

Az Ipartestületek Országos Szövetsége részt vesz egy Erasmus+ nemzetközi projektben, amelyben 4 célterületen alakít ki tananyagokat, és valósít meg képzéseket, ezek a következők:
–         a körforgásos gazdaság lehetőségei  (képzési napok: november 25. és 27.)
–         hulladékcsökkentés, hulladékhasznosítás (képzési napok: december 2. és 4.)
–         vízfelhasználás és szennyvízkezelés
–         energiatermelés hulladékból.

Magyarországi szakmai partnerként az IPOSZ a KÖVET Egyesületet vonta be ebbe a projektbe, amely egyesület több évtizedes szakmai tapasztalattal és komoly szakember háttérrel rendelkezik a kitűzött célterületeken.
A projekt mindezen területeket Magyarországon az IPOSZ célkitűzésének megfelelően a KKV-k szempontjából közelíti meg.

A projektről, annak első képzéséről, ami azt fogja bemutatni, hogy a körforgásos gazdaság milyen lehetőségeket nyújt a mikro- és kisvállalkozások számára, az IPOSZ elnöke, Németh László és Solti Gábor igazgató, valamint a KÖVET Egyesület szakértője, Bíró Imola a Hatos Csatornán egy beszélgetést folytatott le a Tea Glóriával című műsorban.