Koreában negyedszerre

Amber-Koreai_F1_2012-rajtKét héttel a Szingapúri Nagydíj után a Forma-1-es mezőny Koreában folytatja a körözést. A versenynaptár változott, hiszen a japán futamot kielőző koreai futam így egy kicsit korábbra került. A hétvégén rendezik meg a negyedik Koreai Nagydíjat, így most már itt lenne az ideje, hogy a szervezők feljebb tolják az eddig igencsak gyér nézőszámot. Miután jövőre logisztikai megfontolásból áprilisra tették ezt a futamot, így a kilátogató nézőknek csak fél évet kell majd várniuk arra, hogy a Forma-1-es menők ismét ellátogassanak Dél-Koreába.

 Ami pedig a hétvégi futamot illeti, viszontagságos története van a jeongami pályának, hiszen 2010-ben alig két héttel a koreaiak legelső nagydíja előtt is még úgy nézett ki a Forma-1-es pálya környezete, mint egy háborús övezet, bár az aszfaltcsík kétségkívül készen állt a csapatok fogadására. Végül szabad utat kapott a pálya a Nemzetközi Automobil Szövetségtől (FIA) és megrendezték az első koreai futamot.

 A hétvégi esélylatolgatásoknak nincs sok értelme, hiszen Sebastian Vettel rendkívül domináns teljesítményt nyújtott Szingapúrban. S ha azt nézzük, hogy a nyári egy hónapos pihenőt követő eddigi három futamon mind nyert, nem nehéz megjósolni a világbajnokság végkimenetelét. Még hat futam van hátra az idei versenyszezonból, a Red Bull csapatfőnöke, Chris Horner próbál altatni. Elmondása szerint nem várnak a szingapúrihoz hasonló dominanciát az elkövetkező futamokon. „Remélem erősek lehetünk a következő helyszíneken is, de semmit nem vehetünk biztosra. A Mercedes bizonyos helyeken erős teljesítményt nyújt és Alonso ott van a nyakunkon. Egyfolytában.” Pedig idén a tavalyi séma szerint halad a csapat és élpilótája, Sebastian Vettel.

 A 2012-es szezon második felében nagyon megerősödő Red Bull igen szép teljesítményt tett le az asztalra. Szingapúr és Japán után zsinórban harmadszorra nyert a Korai Forma-1-es Nagydíjon Sebastian Vettel. A pole pozícióból rajtoló Mark Webber, akit csapattársa mindjárt a verseny legelején kielőzött, a második helyen ért célba. Alonso bronzérmes lett, s ezzel a Ferrari akkor előrébb lépett a konstruktőri ponttábla második helyére a Red Bull mögé.

 Amber-Koreai_F1-RaikkonKimi Raikkönenről érdemes pár szót ejteni. A finn egy korábbi tesztbaleset folyományaként hátfájással küszködött már a szingapúri futamon is, s az azóta eltelt két hétben nem tudták fájdalmának okát megszüntetni. A Lotus pilótája a középmezőnyből rajtolva lett harmadik az éjszakai futamon, megmutatva igazi klasszis arcát, s bizonyítva a Ferrarinak, hogy nem tett rossz lóra, mikor a jövő szezonra leszerződtette. A koreai indulásról viszont a pénteki edzés során dönt majd Raikkönen, attól függően, hogy milyen állapotban lesz majd a háta.

 A Forma-1 jövőjét illetően két fontos hír látott napvilágot az elmúlt futam óta. A felek 2020-ig aláírták a sportág működését szabályozó Concord-egyezményt (amelyről szóló szándéknyilatkozatot Bernie Ecclestone és Jean Todt a Hungaroringen, a Magyar Nagydíj hétvégéjén írt alá), s a Pirelli a Forma-1 egyetlen gumiszállítójaként – a michelines visszatérést cáfolva – aláírt a jövő versenyszezonra is.

 A verseny és a pálya

 A Koreai pályát szintén a német sztártervező Hermann Tilke álmodta meg, s a pálya 130.000 ember befogadására képes. Az aszfalt gyors, gyorsaság szempontjából a szepangi pályához hasonlít. A pálya széles hosszú egyenesei hajtűkanyarokban végződnek, s trükkös, technikás részei próbára teszi az autók tapadását.

 A Koreai Nagydíj október 6.-án helyi idő szerint 15 órakor veszi kezdetét (Európában reggel 8 órakor). Az, 5,615 km hosszú jeongami pályán a pilóták egy 55 körös versenyen mérik össze tudásukat. A teljes versenytáv 308.630 km. A pályarekordot Sebastian Vettel tartja (2011). Ideje 1 perc 39.605 másodperc.

Amber-Koreai_F1-2012-dobogo

 (Forrás: Amber PR)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*