Koncz Zsuzsa a tizenharmadik budapesti nagykoncertjére készül

Koncz Zsuzsa a magyar popzene egyik ikonja, aki tizenharmadik budapesti nagykoncertjére készül 2020. október 24-én, a Papp László Budapest Sportarénában.

 KonczZusza_plakat

Nem vagyok babonás, így sem az nem riasztott el, hogy 13. alkalommal lépek fel egy több, mint tízezer fős Arénában, sem az, hogy az ’56-os forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóját követő másnap” – nyilatkozta Koncz Zsuzsa.

 

Erre az alkalomra Bródy János új dalt írt a művésznő számára Másnap címmel, amelyet várhatóan tavasszal már a rajongók is meghallgathatnak. „Bízom benne, hogy a közönségem tetszését is elnyeri ez a dal, és ők is azt érzik majd, amit én éreztem, mikor először elolvastam. Ennek a koncertnek a mottójául pedig Bródy János egy korábbi szerzeményének, a Miért hagytuk, hogy így legyen c. albumom nyitó dalának sorát választottam” – mondta budapesti Aréna koncertjéről.

Koncz Zsuzsa nagyszabású Aréna koncertjeit mindig hatalmas érdeklődés övezi. Nevével felsorolhatatlan mennyiségű, sokak által szeretett dal fonódik össze, melyek közül jó néhány a 2020. október 24-i koncerten is felcsendül majd.

Jegyek: https://koncz-zsuzsa-koncert-2020.broadway.hu/2020-10-24-20-00