Kohári Zoltán: „A dobogóért túl kell lépnem a 350-es tempót!”

2014-koharizoltan5 A Tomracing Motorsport Team versenyzőjének autója, a Dragacs tökéletes állapotban várja a hétvégi NitrOlympx-et

Kohári Zoltán: „A dobogóért túl kell lépnem a 350-es tempót!”

Gyorsulás és pályaversenyt rendeztek múlt vasárnap a Hungaroringen, amelyen Kohári Zoltán és a 2700 lóerős aszfaltszaggatója, a Dragacs is elindult. A hétvége gond nélkül telt el, így az utolsó ellenőrzéseket követően a csapat Hockenheim felé vette az irányt, ahol a Tomracing Motorsport Team versenyzője ismét dobogóra szeretne állni az Év versenyén, a NitrOlympx-en.

Most már megnyugodhatnak a kedélyek, ugyanis a múlt vasárnapi, hungaroringi „gurulással” minden akadály elhárult Kohári Zoltán elől, azaz ismét rajthoz állhat a 2700 lóerős aszfaltszaggatójával, a Dragaccsal a hétvégi, Hockenheimben rendezendő NitrOlympx-en. A Tomracing Motorsport Team pilótája ezúttal egy 18 fős mezőnyben szeretne dobogóra állni, amihez minimum 6-os időt kell majd elérnie. Mindenesetre bizakodásra ad okot, hogy a Dragacs mind a hungaroringi száguldáson, mind pedig az utolsó technikai ellenőrzésen hibátlanul szerepelt.

„Örömmel jelenthetem, hogy a Dragacs nemcsak működőképes, hanem az utolsó ellenőrzés adatai alapján is tökéletesen rendben van. Pedig volt izgulnivalónk, hiszen szombaton délutánra érkeztek meg az alkatrészek, azonban a szerelőimnek hála, hajnali kettőre minden kész lett. Mikor kiértünk a Hungaroringre, még állítottunk rajta pár dolgot, de amikor kipróbáltam, éreztem, megvagyunk. A hétvégén az Év versenye következik a számomra, és nagyon feldob, hogy sok szurkolóm kijön Hockenheimbe, mert a helyszínen szeretnék látni a NitrOlympx-et. Bízom abban, hogy megvalósul a legtitkosabb álmom, és kategóriámban a legjobb háromban végzek. Egy biztos, a dobogóhoz hatos idő, és több mint 350-es tempót kell elérnem. Annak ellenére bizakodó vagyok, hogy várhatóan megint nekem lesz a legrosszabb indexidőm. Ám úgy érzem, most minden adott a sikerhez, a Dragacs és én is minden szempontból felkészültünk a nagy megmérettetésre”– mondta Kohári Zoltán.

 

A Tomracing Motorsport Team csapatfőnöke a Hungaroringen maga is megtapasztalta, milyen erő rejlik a Dragacsban, és hisz abban, meglehet a dobogó az idei NitrOlympx-en.

 

„Zoli Dragacsát a szerelők önfeláldozásának köszönhetően még időben sikerült újjá varázsolni, és így a Hungaroringen rendezett gyorsulási versenyen ki is próbálhatta azt. A tesztfutam lényege csak a futómű és az új alkatrészek ellenőrzése volt. Miután szerencsém volt ezt a menetet belülről élvezni, személyesen tapasztaltam meg, hogy minden rendben van. Hiába írnám le milyen érzés egy ilyen kocsiban ülni, az úgysem adná vissza az élményt, de a hatás fenomenális. Pláne, hogy a futam végén Zoli csak annyit mondott: „a teszt miatt a maximális gázállás csak 15% volt!” Úgy vélem, a Dragacs és Zoli is készen állnak a hétvégére, bízom benne, hogy a tavalyi 3. helye után most sem okoz csalódást”– jelentette ki Miklósy Tamás.