Klasszikus zenei fesztiválok számára írt ki pályázatot az Emmi

Magas minőséget képviselő művészeti fesztiválok programjának megvalósítását támogatja 200 millió forintból az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

    Az Emmi a pályázati forrással segítséget kíván nyújtani a jelentős művészeti értéket képviselő programsorozatok számára. A kiírásra országos ismertséggel rendelkező, folyamatosan (legalább öt esztendeje minden évben) megrendezett klasszikus zenei fesztiválok pályázhatnak; a támogatott rendezvényeket a járvány második hulláma után lehet majd megvalósítani – tájékoztatta az MTI-t hétfőn a pályázatban szakmai lebonyolítóként közreműködő Filharmónia Magyarország.
    Mint a közlemény emlékeztet, a koronavírus-világjárvány miatt számtalan fontos kulturális program marad el. A klasszikus zenei fesztiválok a magyar komolyzenei élet fontos részét képezik, ezért a pályázat célja olyan programok megtartása, fejlesztése, amely főként magyar közreműködők részvételét és foglalkoztatását garantálja 2021-ben.
    A pályázat lehetőséget ad a társművészeti programok bevonására, innovatív ötletek megvalósítására is. A vissza nem térítendő támogatás 5 millió forinttól 50 millió forintig igényelhető – közölte a Filharmónia Magyarország.
    A pályázatok február 22. éjfélig nyújthatók be, további részletek a www.filharmonia.hu honlapon olvashatók.

Forrás:MTI