KKM: a kormány visszautasítja a szenátor szavait

A magyar kormány elfogadhatatlannak tartja és határozottan visszautasítja John McCain szenátornak a magyar miniszterelnököt, illetve Magyarország és Oroszország viszonyát illetően tett szavait – többek között ezt hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára szerdán az ideiglenes amerikai ügyvivővel folytatott megbeszélésén.

    Előzőleg a KKM arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Magyar Levente KKM-államtitkár hivatalába kérette André Goodfriend ideiglenes ügyvivőt John McCain republikánus szenátornak az új amerikai nagykövet, Colleen Bell kinevezéséről tartott szenátusi szavazás alkalmával tett kijelentései miatt.
    A szerdai budapesti megbeszélésről kiadott közleményben azt írták: a kormány újfent arra kérte a vezető amerikai tisztviselőket, hogy “Magyarországot érintő kijelentéseik megtétele előtt tájékozódjanak a tényekről annak érdekében, hogy nyilatkozataik ne nélkülözzék a valóságalapot”.
    Mindemellett Magyar Levente az ügyvivőnek azt is elmondta: Magyarország kormánya üdvözli, hogy Colleen Bell nagyköveti jelölésének szenátusi jóváhagyásával helyreáll az Egyesült Államok teljes értékű diplomáciai képviselete Magyarországon – írta a KKM.
    John McCain arizonai republikánus szenátor az új amerikai nagykövet kinevezéséről tartott keddi szavazás alkalmával “totálisan alkalmatlannak” nevezte a jelöltet arra, hogy Magyarországon legyen nagykövet, amely egy “nagyon fontos ország, ahol rossz dolgok történnek”. Azt mondta: “nem vagyok ellene a politikai kinevezetteknek, mert tudom, hogy miként játsszák ezt a játékot, de így állunk: egy nemzet annak a határára került, hogy feladja a szuverenitását egy újfasiszta diktátornak, aki ágyba bújik Vlagyimir Putyinnal és mi a Gazdagok és szépek (szappanopera) producerét küldjük nagykövetnek”.    
    Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter John McCain amerikai szenátor keddi kijelentéseire szerdán Brüsszelben úgy reagált: a magyar polgárok idén háromszor nyilváníthattak véleményt arról, hogyan képzelik el az ország jövőjét, és mindhárom alkalommal meglehetősen egyértelmű véleményt fogalmaztak meg ezzel kapcsolatban, amit mindenkinek illik tiszteletben tartania.
    A miniszter hozzátette, ha valaki kizárólag a Magyarországról szóló sajtóhíresztelések alapján mond véleményt a magyarországi folyamatokról, akkor könnyen kerülhet abba a helyzetbe, hogy a kijelentései nélkülözik a ténybeli alapokat.
    Az MTI kérdésére, hogy tervez-e Magyarország a nyilatkozatokon túl diplomáciai lépéseket, Szijjártó Péter közölte: a washingtoni magyar nagykövetség – miként az amerikai politikai elit tagjaival egyébként is – kapcsolatban van a szenátor stábjával, és konzultálni fognak velük John McCain kijelentéseiről és azok hátteréről.
Forrás:MTI