Kívül-belül megújult a Róbert Károly Magánkórház

2014–2015-ben 4000 m2-t érintő felújítás

2016-ban új szolgáltatások indulnak: gasztroenterológia, kardiológia, gyermek-járóbeteg rendelések és esztétikai helyreállító sebészet

 

  • 8 év: 1 milliárd forint beruházás, 100 ezer beteg, 20 ezer műtét, 2000 lombikprogram, 4500 újszülött, 4 milliárd forint OEP-megtakarítás
  • 55 kórházi ágy, 160 orvos, 100 egészségügyi dolgozó
  • 2015-ben 1,3 milliárd forintos árbevétel

 

 

Budapest, 2016. január 15. – Jelentős beruházással megújult a Róbert Károly Magánkórház, amely ma a legkomplexebb egészségügyi ellátási láncot kínálja a hazai magánegészségügyi piacon. A most befejeződött másfél éves beruházás eredményeként új járóbeteg-szárnnyal, 4000 négyzetméteres megújult térrel, korszerű orvosi eszközparkkal áll a betegek rendelkezésére az idén 8 éves intézmény. A felújított Meddőségi Központon és Szülészeti Osztályon, valamint az új műtőblokkokon kívül 3 csillagos hotel színvonalú betegszobákkal és személyes esetmenedzserek által megszervezett kezelési tervekkel várják a pácienseket. A 2016-os stratégiai tervek szerint tovább bővül a szolgáltatási paletta gasztroenterológiai, kardiológiai, gyermek-járóbeteg és esztétikai helyreállító sebészeti részleggel.

Másfél évig tartó, 4000 négyzetméternyi területet érintő beruházás eredményeként teljesen megújulva kezdi a 2016-os évet a Róbert Károly Magánkórház. A mindenre kiterjedő műszaki és belsőépítészeti felújítás érintette a Szülészeti Osztályt, a Meddőségi Centrumot, a műtőblokkokat és a hotelszárnyat, valamint egy új, a járó betegek fogadására alkalmas részleggel is bővült az intézmény.

 

„2007 óta 1 milliárd forintot meghaladó befektetést eszközöltünk a kórházban. A Telki Kórház kft 1200 négyzetméteres rendelőintézetének tavalyi megvásárlásával – amelyet már Róbert Rendelő néven működtetünk – a Róbert Kórház a legkomplexebb egészségügyi szolgáltatást nyújtó magyarországi magánegészségügyi intézménnyé vált” – foglalta össze Lantos Csaba, a Róbert Károly Magánkórház többségi tulajdonosa.

Tavaly a két intézmény együttes bevétele megközelítette az 1,6 milliárd forintot – és idénre is 15 %-os bővülést terveznek.

 

Beszédes számok

A Róbert Kórház az elmúlt 8 esztendőben mintegy 100 ezer pácienst látott el, az intézményben 20 ezer operációt végeztek, 4500 csecsemő született, a meddőségi kezelések száma meghaladta a kétezret. Az 55 ágyas magánkórházban jelenleg 160 orvos és több mint 100 egészségügyi munkatárs dolgozik.

„Indulásunk óta egy nagyvárosnyi ember meggyógyult, és egy kisvárosnyi ember megszületett a kórház falai között mutatott rá Lantos Gabriella, a Róbert Károly Magánkórház operatív igazgatója. A hazai piacon egyedülállóan hatékony működési modellt hoztunk létre. Nem hagyományos kórházi struktúrában, hanem vállalati elvek mentén dolgozunk. Betegeink megbecsült ügyfelek, akik magas színvonalú szolgáltatásokat vesznek igénybe, amelyeket a kórház az elvárásaiknak megfelelően szervez meg. Itt mindenki azzal foglalkozik, ami a dolga: az orvosok gyógyítanak a fölösleges adminisztráció helyett. A felkészült szakszemélyzetnek pedig van ideje arra, hogy a betegek igényeinek megfelelően szervezze meg a gyógyulást.”

 

Elmondta még, hogy a hozzájuk érkező –- és évente legalább 15%-kal növekvő – betegforgalomnak köszönhetően fennállása óta mintegy 4 milliárd forintot takarított meg az intézmény az OEP számára.

Megváltozott betegigények

Lantos Gabriella hangsúlyozta: a magánegészségügyi szolgáltatókhoz forduló betegek elvárásai sokat változtak az elmúlt időszakban. Egészségügyi ellátásukat ma már egy teljes körű szolgáltatást nyújtó rendszerben, valamint az otthonuk megszokott komfortját biztosító környezetben képzelik el.

A gyógyítás körülményeiről és megszervezéséről nem a kórház, nem az állam, hanem a páciens dönt.

A Róbert Kórház és Szinapszis Kft. 2015 májusában készített közvélemény-kutatásának eredményei egyértelműen rávilágítottak a privát betegek legfontosabb igényeire: ne legyen várakozás a rendelőben, otthonos környezetben fogadják őket, egyénre szabott bánásmódban részesüljenek, az állapotukkal kapcsolatban megfelelő információt kapjanak, valamint a szolgáltatásokért ne kelljen hálapénzt fizetniük.

A páciensek kényelmének érdekében az elmúlt években a kórház teljes területét műszakilag és belsőépítészetileg egyaránt felújították. A legkorszerűbb orvosi eszközparkon túl egy 3 csillagos hotel színvonalát nyújtó 1-2 ágyas, fürdőszobás, klimatizált szobákkal, családias szülőszobákkal és napi ötszöri minőségi étkezést nyújtó ellátással várják betegeiket.

A beruházáshoz a CIB Bank a Növekedési Hitel Program keretében nyújtott finanszírozást, ezenkívül a felújítással egyidejűleg az orvosi eszközök korszerűsítésére lízingmegoldásokat kínált a pénzintézet. „Mindig nagy hangsúlyt fektetünk az ügyfeleinkkel való személyes kapcsolattartásra. Ennek során egyértelművé vált számunkra, hogy a beruházás innovatív módon közelíti meg az egészségügyi szolgáltatást, amelyhez örömmel biztosítottuk a finanszírozást”fejtette ki Szabados Richárd, a CIB Bank KKV-üzletágának vezetője.

A megváltozott betegigényekhez alkalmazkodva a Róbert Kórház az operatív működését is átszervezte.

„Ma már nem csupán egy orvos vagy egy vizsgálat miatt választanak privát egészségügyi ellátást a betegek. Aki hozzánk jön, azt várja el, hogy a teljes kivizsgálási és gyógyítási utat megszervezzük számára. Pácienseink a gyógyulást nem egy embertől, hanem a teljes stábtól várják. Az utóbbi években egyre inkább jellemző, hogy a babaváró családok már nemcsak orvost, hanem szülésznőt és csecsemős nővért is választanak. Sőt egyre több a „törzsvendégünk” is: betegeink 40 százaléka visszajár hozzánk”fogalmazott Lantos Gabriella.

 

A betegek hatékonyabb kiszolgálása érdekében a Róbert Kórház 2015 végén ügyfélkapcsolati csoportot hozott létre Contact Centerrel, recepcióval és a páciensek személyes betegútszervezését ellátó esetmenedzserekkel. Az intézmény 2016-ban törzsvásárlói programok indítását tervezi.

A kórház páciensei – akik 90%-ban hazai betegek – túlnyomó többségükben a legalább érettségivel rendelkező fiatal és középkorú budapesti vagy városi agglomerációban élő aktív, járulékfizető középosztály tagjai. A magánrendeléseket felkeresők kétharmada nő; ők jellemzően egészségtudatosabbak, mint a férfiak.

Kibővített szolgáltatáspaletta

 

A 2016-os stratégiai terveket ismertetve Lantos Gabriella kiemelte: „A megújuló kényelmi és ügyfélkapcsolati szolgáltatások mellett fontos célunk, hogy a magánszférában a legkomplexebb egészségügyi ellátási láncot tudjuk biztosítani. Ezt egyrészt szolgáltatási kínálatunk bővítésével, másrészt a hozzánk látogató páciensek körének szélesítésével érhetjük el. A kórház 2016-ban arra törekszik, hogy az egészségtudatosabb női betegek mellett kiemelt figyelmet fordítson a férfi páciensek prevenciós vizsgálataira is, valamint a 2015-ben elindított gyermek-járóbeteg szolgáltatásunkat is kiegészítjük. Ezekkel a fejlesztésekkel már a teljes család egészségügyi ellátását biztosítjuk”.

 

A szolgáltatások bővítésének részeként idén elindult a gasztroenterológiai rendelés, melynek különlegessége, hogy a gasztroszkópiát és a kolonoszkópiát is altatásban végzik a páciensek számára.

A 2015-ben elkezdett gyermek-járóbeteg-ellátás is teljes körűvé válik ebben az évben: ma már gyermekkardiológia, -gasztroenterológia, -pulmonológia, fül-orr-gége, -ortopédia áll a kis betegek rendelkezésére. Az idei tervek között szerepel még az esztétikai helyreállító sebészet elindítása, amelynek célja, hogy korrigálja a balesetben, a műtét során keletkezett vagy a veleszületett rendellenességeket. 2016-tól a belgyógyászat részeként kardiológiai részleg indítását is tervezi a kórház.