Kivándorlás-történetek és osztálytermi előadás a Katonában

November végén két bemutatót tart a Katona József Színház. A nagyszínpadon a modern kori kivándorlást bemutató Illaberek lesz először látható, a Sufniban és több középiskolában az Üvegfal mögött című előadást mutatják be. A Robert Merle regénye alapján készült produkció a Katona első osztálytermi előadása.

Az Illaberek a mai magyar társadalom egyik fontos jelenségét, a kivándorlást járja körül. Jól ismert karakterekkel találkozhatunk, olyan élethelyzetben levő emberekkel, akiknek problémái különböznek, a választott megoldásuk azonban ugyanaz: otthonuk elhagyása, életük újrakezdése egy másik országban. Az előadásban többek közt Elek Ferenc, Rajkai Zoltán, Rezes Judit, Pelsőczy Réka és Tasnádi Bence látható. Rendező: Máté Gábor. Decembertől az Illaberek több előadása után különleges

közönségtalálkozót szervez a színház, ahol a nézők és meghívott vendégek

beszélgethetnek, vitatkozhatnak az előadásban felvetett kérdésekről.
Bemutató: november 29.

 

Robert Merle regénye alapján készül a Katona József Színház első osztálytermi előadása, az Üvegfal mögött. A nagysikerű, 1970-ben írt regény az 1968-as párizsi diáklázadások aktív és passzív résztvevőinek életéről, politikai és morális beállítottságáról ad képet, Robert Merle magával ragadó stílusában. A Katona unikális előadása a kor hangulatát, a fiatalok érzéseit és motivációit mutatja meg, Kovács D. Dániel, a Színház és Filmművészeti Egyetem hallgatójának a rendezésében. Az előadáshoz – tantermi környezetben – egy „Demokrácia játék” is kapcsolódik majd. Szereplők: Borbély Alexandra, Dankó István, Kovács Lehel, Ötvös András és Pálmai Anna.  Az Üvegfal mögött először az Eötvös József Gimnáziumban november 28-án játsszák, november 29-től pedig a Sufni műsorán is látható.

Iskolák számára az előadás ingyenes.

 

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*