Kitüntették a távozó budapesti amerikai nagykövetet

A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét adta át Colleen Bell távozó budapesti amerikai nagykövetnek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

Colleen Bell távozó budapesti amerikai nagykövet beszédet mond, miután átvette a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2017. január 17-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Colleen Bell távozó budapesti amerikai nagykövet beszédet mond, miután átvette a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2017. január 17-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi

    A tárcavezető beszédében kiemelte: Colleen Bell olyan időszakban érkezett Budapestre két évvel ezelőtt, amely nem a kétoldalú politikai együttműködés legjobb korszaka volt, de mára a helyzet nagy mértékben megváltozott, most már lehetőség van arra, hogy hosszú távon tervezzenek és fejlesszék a magyar-amerikai kapcsolatokat.
    Szijjártó Péter kifejtette: az amerikai nagykövet jó barátja Magyarországnak. Amikor először találkozott vele csaknem két éve, a megbeszélés után Colleen Bell azt mondta: “letekerjük a hangerőt”, és valóban ezt lehetett a tevékenysége mottójának tekinteni – idézte fel a külügyminiszter. Hozzátette: most már fejleszthetik az együttműködést, ahelyett, hogy mélypontról beszéljenek, ahogyan azt két évvel ezelőtt tették.
    A tárcavezető szerint az együttműködés újjáépítéséhez feltétlenül szükséges volt Colleen Bell elkötelezettsége, és az amerikai diplomata feltétel nélküli tiszteletet mutatott Magyarország iránt. Magyarország is mindenkinek megadja és mindenkitől elvárja a tiszteletet – fogalmazott.
    Szijjártó Péter hangsúlyozta: a sikerekhez nincs másra szükség, mint kölcsönös tiszteletre és folyamatos párbeszédre.
    Colleen Bell a kitüntetést átvéve arról beszélt, hogy jelenleg kétségtelenül sok kihívással néz szembe a transzatlanti közösség, ami felhívja a figyelmet arra, milyen fontos a szövetség, a közös munka és a kiállás azon értékek mellett, amelyeket fontosnak tartanak.
    Emlékeztetett: amikor annak idején Barack Obama amerikai elnök felkérte a posztra, elmondta, hogy bejárja Magyarországot, felkeres minden megyét és nemzeti parkot, kisebb és nagyobb településeket. Ezt azért tette, hogy még több kapcsolatot építsen ki a magyar és az amerikai nép között – magyarázta.
    A távozó nagykövet beszédében köszönetet mondott az együttműködésért a külügyminiszternek, a tárcának, valamint az amerikai nagykövetség munkatársainak.
    Az amerikai nagykövet január elején a nagykövetség Facebook-oldalán jelentette be, hogy megbízatása végeztével, január 20-án távozik posztjáról. A The New York Times azt írta, hogy több amerikai nagyköveti poszt megüresedik rövid időn belül, még Donald Trump megválasztott amerikai elnök január 20-ai beiktatása előtt. Az amerikai napilap azt közölte, hogy az amerikai külügyminisztérium decemberben küldött egy erről szóló táviratot az átmenetet intéző Trump-csapat nevében. A dokumentum szerint a lépés a tengerentúli politikai kinevezetteket érinti, vagyis azokat a kiküldötteket, akiket az elnökkel való szoros kapcsolatuk miatt állítottak egy-egy külföldi nagykövetség élére.
    Colleen Bellt Barack Obama amerikai elnök jelölte ki az Egyesült Államok magyarországi nagyköveti posztjára, a kinevezést 2014 végén hagyta jóvá az amerikai szenátus, és a diplomata 2015. januárjában adta át megbízólevelét Áder János köztársasági elnöknek. Diplomáciai külszolgálatát megelőzően Colleen Bell egy díjnyertes produkciós cég üzleti vezetőjeként dolgozott.

Forrás:MTI