Kitüntették a Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozat alkotóit

A Magyar Érdemrend tisztikeresztjét, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, valamint a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatát vehette át kedden Budapesten a Másfélmillió lépés Magyarországon című filmsorozat összesen tíz alkotója.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere (k) közös csoportképen a Másfélmillió lépés Magyarországon című filmsorozat alkotóival, miután a köztársasági elnök megbízásából a Magyar Érdemrend tisztikeresztje, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje, valamint a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést adta át a filmsorozat tíz alkotójának a minisztériumban 2014. március 4-én. Balról jobbra: Tolnai Ferenc, a Helikopteres Mentőszolgálat nyugalmazott munkatársa, Stenszky Gyula operatőr, Szabados Tamás, a Magyar Televízió nyugalmazott operatőre, Heincz László a TV2 képmérnöke, Sinkó Andrea, aki édesapja, Sinkó László, a Nemzeti Színház színművésze nevében vette át a kitüntetést, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Petres Pál nyugalmazott technikus, Peták István nyugalmazott televíziós műsorszerkesztő, újságíró, Péterfai Attila nyugalmazott gyártási gazdasági vezető, főgyártásvezető, Faludi Sándor hangmérnök és Sáfrány József, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) rendezője. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

   A kitüntetéseket a köztársasági elnök megbízásából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyújtotta át az alkotóknak.     A kitüntetettek tevékenységükkel nemcsak értéket teremtettek, hanem egyfajta korrajzot adtak hazánkról és nem engedték, hogy Magyarország természeti kincsei, hagyományai és tájai a hozzájuk kapcsolódó történetekkel együtt feledésbe merüljenek – fogalmazott a miniszter köszöntőjében.     Mint elmondta: a ma már kultikusnak számító sorozat alkotói igazi csapatmunkában dolgozva hozták létre azt a sorozatot, amely “a nemzeti önazonosságunk részévé vált”. Balog Zoltán megköszönte az ötletgazdáknak, a kivitelezőknek és a túrázóknak, hogy bebizonyították: “nem kell a határokon túlmenni ahhoz, hogy természeti csodákat lássunk és érdekes jelenségekkel találkozzunk”.     Felidézte: 1979-ben az Országos Kéktúra akkori keleti végpontjától, a Zempléni-hegységből indultak útra a film alkotói, hogy felfedezzék Magyarországot. “Több volt ez mint egy túra és több volt ez mint egy televíziós műsor, több volt mint egy munkavégzés: misszió volt ” – fogalmazott a miniszter, hozzátéve, hogy a tíz alkotó munkájával hozzájárult ahhoz, hogy a nézők jobban megismerhessék Magyarországot.     A Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki a sorozat narrátorát, Sinkó László Kossuth-díjas színészt. A Magyar Érdemrend lovagkeresztjét Faludi Sándor hangmérnök, Peták István újságíró; Petres Pál technikus; Péterfai Attila gyártásvezető; Sáfrány József, az MTVA rendezője; Stenszky Gyula operatőr; valamint Szabados Tamás nyugalmazott operatőr vette át.     A Magyar Arany Érdemkereszttel Heincz Lászlót, a TV2 képmérnökét, világosítót, valamint Tolnai Ferencet, a sorozat önkéntesét tüntették ki.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*