Kitört a homokvihar, törölték az utolsó szakaszt

Ember tervez…

…a sivatag végez.
Sokszor, sokan tapasztalták már meg a természet erejét azok közül, akik sivatagi versenyzésre adták a fejüket, így azután az Abu-Dhabi Desert Challenge mezőnyének nem volt egyetlen tagja sem, aki ne tudta volna pontosan, hogy mi következik, amikor csütörtök reggel kibújt a sátrából.
A szél már éjszaka feltámadt, csak azt nem lehetett tudni, vajon elcsendesedik-e. Nos, reggelre kiderült, hogy esze ágában sincs.
S hogy ez mit jelentett?

Azt, hogy ötven és száz méter között volt a látótávolság.
Ilyen időben képtelenek felszállni a mentőhelikopterek, márpedig nélkülük nincs verseny. Úgyhogy amikor hét órakor nem rajtoltak el a motorosok, nyolc órakor pedig összehívták a mezőnyt az étkezősátorban, már mindenki tudta, itt ma nem lesz verseny.
„Fúj a szél, hordja a port, tele van vele a fülünk, az orrunk és a szánk, és ha őszinte akarok lenni, akkor nekem egy kicsit a hócipőm is. Tegnap volt az első este, amikor már igazán jó érzésekkel mentem el aludni, végre versenyben voltunk, és élveztük az autózást. Nagyon készültem az utolsó napra, ami már afféle örömautózás lehetett volna számunkra” – mondta Szalay Balázs, aki a csalódottsága ellenére megértette a rendezők döntését.
„Ilyen időben a sivatag nagyon veszélyes. Nem csupán azért, mert a szél elfújja a nyomokat, hanem azért is, mert nem látod a dűnék formáját, nem látod, hogy felfelé vagy lefelé mész, mivel minden ugyanolyan színű az öt-tíz centi magasan áramló homoktól. És ez meglehetősen veszélyes” – mondta Szalay.
Beugró navigátora, a belga Fabaian Lurquin mindenek előtt azt mondta el, mennyire jól érezte magát a csapatban, s hogy milyen remek embert és jó pilótát ismert meg Szalay Balázs személyében, azután rátért a csütörtöki napra is. „Kár, hogy nem rajtolhatunk, de a biztonság mindenek előtt – aki a sivatagba jön, annak együtt kell élni a gondolattal, hogy időnként kitör a homokvihar, s az ellen semmit sem tehetünk. Jó volt itt versenyezni, örültem, hogy megismerhettem ezt a jó kis csapatot” – mondta Fabian Lurquin.

A végeredményt így szerda esti abszolút sorrend alapján hirdetik ki csütörtök este (a rossz látási viszonyok miatt törölték a délutánra tervezett pódium-ceremóniát is), a gálavacsorán kapják meg a kupákat a helyezettek.
A Szalay Balázs, Fabian Lurquin, Opel Mokka trió végül az összetett 26. helyen zárta a tereprali világkupa második futamát.
ABU-DHABI DESERT CHALLENGE, A VK 2. FUTAMA

A végeredmény. Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia, Mini All4) 14:33:01.0, 2. Vasziljev, Zsilcov (orosz, Mini All4) 19:44.0 p h., 3. Van Loon, Rosegaar (holland, Mini All4) 40:02.0 p h., …26. Szalay Balázs, Fabian Lurquin (magyar, belga, Opel Mokka) 9:04:25.0 ó h. Motorosok: 1. Marc Coma (spanyol, KTM) 14:49:05.0, 2. Sunderland (brit, KTM) 11:55.0 p h., 3. Quintanilla (chilei, KTM) 20:06.0 p h.