Kistelepülések jelentkezését várják az állami ünnepségre

A kistelepülések lakóival kívánja megosztani idén a március 15-ei közös ünneplést a kormány, amely keddig várja a tízezernél kevesebb lakosú települések polgármestereinek jelentkezését – számolt be a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára azon a sajtótájékoztatón, amelyen az állami ünnepségsorozat részleteit ismertették pénteken.

    Balatoni Monika elmondta, hogy a jelentkezők küldöttségét a Múzeumkertben a számukra létrehozott szektorban vendégelik meg. Fontosnak nevezte, hogy a kistelepülések lakói is részt vehessenek az állami ünnepségen.     A felújított Kossuth téren zászlófelvonással és Kövér László házelnök köszöntőjével veszi kezdetét a programsorozat reggel kilenc órakor, majd fél 11-kor a Múzeumkertben folytatódik, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mond ünnepi beszédet – ismertette a részleteket.     Ott az állami ünnepségek történetében elsőként adja elő Tolcsvay László zeneszerző az általa negyvenegy éve megzenésített Petőfi-verset, a Nemzeti dalt. A műsorban fellép még – mások mellett –  Antal Tímea, Keresztes Ildikó, Sipos Imre, Szente Vajk, Szvorák Katalin, a Magyar Állami Népi Együttes és felvételről hallható lesz az MR Gyermekkórusa is.     A Múzeumkertből az ünnepi menet hagyományőrző lovasok részvételével vonul a budai Várba, ahol délelőtt tíz és délután öt óra között több helyszínen is tartanak családi programokat.     Balatoni Monika ismertette: az Országház Kupolatermében március 14-én adják át a Kossuth-, a Széchenyi- és az egyéb állami díjakat, az eseményen köszöntőt mond Áder János köztársasági elnök, és részt vesz rajta a miniszterelnök és a házelnök is.     Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízott vezérigazgatója arról számolt be, hogy az eseménysorozatot a közmédia is közvetíti Tisztelet a bátraknak! című műsorfolyamában. A fél 9-től délig tartó műsorfolyamban élőben láthatók majd a Kossuth téri és a múzeumkerti események, majd a várból jelentkezik az adás.     Délután egyórás műsor mutatja be a Kossuth tér felújításának folyamatát, amelyet a közmédia folyamatosan rögzített kihelyezett kameráival. Egy dokumentumfilm pedig a pákozdi csatát eleveníti fel az M1-en.     Az M2 gyermekcsatornán egész nap magyar mesék lesznek, és egy tízrészes sorozatot is levetítenek Papírcsákó és paripa címmel arról, mit jelent a gyermekek számára a nemzeti ünnep. A napközben többször is jelentkező Hetedhét Gyerekhíradó szintén az ünnepet idézi – fűzte hozzá.     Az M2 este fél kilenckor már felnőtteknek szóló programra vált, és az Erkel Színházból közvetíti a Pilvaker című műsort, amely később a Petőfi Rádión is hallható lesz.     A Kossuth Rádió is rendszeresen tudósít a nap folyamán a helyszínekről, és a miniszterelnök beszédét is élőben sugározza.     A Dunán este nyolckor foglalják össze, hogyan ünnepeltek a határainkon túl és az egész világban élő magyarok, a Bartók Rádióban pedig egész nap magyar zene lesz hallható. A Duna World dokumentumfilmben mutatja be 1848 hatását a magyar képzőművészetre, valamint a szabadságharc háromszéki forradalmi emlékhelyeivel és a székely vértanúkkal ismertet meg.     Szabó László Zsolt elmondta, március 14-én az állami kitüntetések átadásáról egyórás műsorban számol be az M1, és a Kossuth Rádió is sugároz egy félórás összeállítást. Aznap este nyílik meg a felújított Vígadó, amelynek ünnepi koncertjét is közvetíti a közmédia – fűzte hozzá.     Tolcsvay László a sajtótájékoztatón felelevenítette dala megszületésének körülményeit, azt az időszakot, amikor állami megemlékezés még nem volt március 15-én, csupán “néhány fiatal srác” ünnepelte azt a generációjából. Hozzátette: büszke dala sikerére, arra, hogy “fel tudta hangosítani Petőfi költeményét”.     Kelemen László, a Magyar Állami Népi Együttesnek is otthont adó Hagyományok Háza főigazgatója arról számolt be, hogy egy verbunkossal és A költő visszatér című rockopera címadó dalára előadott, a mának szóló koreográfiával idézik fel a nemzeti ébredés időszakát.     A sajtótájékoztatón kiosztott ismertető szerint a Nemzeti Táncszínházban is előadásokkal várják az érdeklődőket, de ünnepi programokat kínál a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, a Magyarság Háza, a Magyar Nemzeti Galéria is, emellett a várban színpadot állítanak a Hadik-szobornál és a Dózsa György-szobornál is.     A részletes program a www.marcius15.kormany.hu oldalon olvasható.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*