Kislovas ügyességi versenyt rendeznek a Csepel-szigeten

A magyar tejtermék alternatívák, a ToTu termékek gyártója május 27-én szigetcsépi telephelyén tizenhatodik alkalommal rendezi meg a Hucul Ösvény Baráti Találkozót. A Csepel-sziget szívében megrendezett „versenyen” az ősi magyar kislófajta legügyesebb megülői indulnak, és bebizonyítják, hogy kedvenc hátasaik bármilyen nehéz és ijesztő feladat elvégzésénél helyt állnak, legyen az folyón történő átgázolás, szűk hídon átkelés vagy éppen a paták alatt ropogó PET-palackon történő átgázolás.

A találkozón Magyarország minden részéről érkeznek lovasbarátok, sőt, több ország képviselői is évek óta részt vesznek a rendezvényen.

Miként kapcsolódik össze a tojástermékek előállítása és egy lovas rendezvény? Erről mond néhány gondolatot Dr. Németh Csaba, aki aktívan részt vesz a verseny szervezésében és a ToTu termékek fejlesztésében és gyártásában egyaránt:

– Mi az év 360 napján a tyúkokkal, a tojásaikkal és a tojástermékek, mint amilyen a tejtermék-helyettesítő ToTu termékcsalád is, gyártásával, fejlesztésével foglalkozunk. Azonban a Hucul Ösvény hétvégéje, és az azt megelőző pár nap csak a lovakról, és erről a speciálisan a hucul lovaknak szervezett eseményről szól. Hucul Ösvényből egyébként még 2-3 másik verseny is megrendezésre kerül az országban, ezeken is igyekszünk részt venni. Azért teljesen nem tudunk ezeken a napokon sem kibújni a bőrünkből, és a fáradt versenyzőknek tejmentes, proteindús ToTu-shakekkel igyekszünk fenntartani az energiaszintjét és üdeségét.

Mit isznak majd a versenyzők? Íme a recept:

2 db banán

15 dkg gyorsfagyasztott erdei gyümölcs mix

3 dl ToTu Ital

1 evőkanál eritrit

1 dl víz

1 adag tojásfehérje-por

A banánt meghámozzuk, és nagyobb darabokra törjük, majd hozzáadjuk az erdei gyümölcsöt, a ToTu Italt. 1-es fokozaton turmixolás közben némi vizet adagolva hozzá kb. fél perc alatt elkészítjük a shaket. Akár fehérjepor is adható hozzá.

További információ: https://www.facebook.com/totutojastermek