Kis molekula, mégis hatalmas előrelépés az orvostudományban – megalkották a funkcionális kollagént

Dr. Magyar Mátyás szerint hatalmas előrelépés a porcra, csontokra, izomra, bőrre, szalagokra közvetlen ható kollagén.

Sok ember küzd különféle ízületi panaszokkal, korai ráncosodással, vagy éppen egy hosszan tartó sportsérüléssel. Mivel elmúlt években megnövekedett a kollagén iránti kereslet, a kínálat is bőséges, emiatt alaposan utána kell járnunk, , hogy milyen minőségű kollagént fogyasszunk, illetve jó ha arra is figyelünk, hogy az mennyire hatékonyan, az adott problémára koncentrálva fejti ki hatását. Német szakértők egy speciális és innovatív technológia segítségével funkcionális kollagénfajtákat fejlesztettek ki, ami annyit jelent, hogy azok a test és a szervek egyes meghatározott részein nyújtanak kiemelt segítséget. Egy magyar csapat pedig tovább fejlesztette és még hatékonyabbá tette őket a gyöngypor hozzáadásával.

Körülbelül harminc éves kortól kezdve a szervezet önálló kollagéntermelése elkezd csökkenni. Ennek következtében a bőr kevésbé lesz feszes, majd kialakulhatnak rajta ráncok is. A bőrhöz hasonlóan a kötőszövetekben, izmokban és a szalagokban is csökken a kollagén termelődése.

Az aktív, sportos élet és a fiatalos külső megtartása érdekében ezt különböző forrásokból lehet pótolni, azonban nagyon nem mindegy, hogy hogyan.

A Gelita szakemberei létrehoztak egy forradalmian új és szabadalmaztatott technológiát, melynek segítségével megalkották a funkcionális kollagéneket. Az új technológia segítségével el tudják különíteni azokat a peptideket (vagyis könnyebben emészthető, kisebb molekulákat), amelyek kifejezetten a bőr, a csontok, az ízületek vagy éppen az izmok fontos építőelemei. Így alkalmazásukkor a test és a szervek egyes meghatározott pontjaira hatnak.

A szakemberek egy speciális eljárást alkalmaznak. Az enzimes hidrolízis során víz és különböző enzimek segítségével a kollagént kisebb molekulákra, úgynevezett peptidekre bontják, ezáltal könnyebben átjutnak a bélfalon, így hatékonyabban és könnyebben fel tud szívódni a testben” – fogalmazott Dr. Magyar Mátyás PhD. ortopéd-traumatológus, a Fájdalom Ambulancia alapítója és vezető orvosa, a Seven Sekina nagykövete.

Dr. Magyar Mátyás elmondta, az eljárásnak köszönhetően a kollagének építőelemei a szervezetbe „előkészített” formában kerülnek bevitelre, emiatt tudnak gyorsabban felszívódni és beépülni a célzott területekre.

Ezen koncepció mentén jött létre a Seven Sekina funkcionalitás szempontjából megkülönböztetett kollagénkollekciója, Európában egyedülállóan a Gelita magas minőségű funkcionális és általános kollagénjei valamint az S7 Óceáni Gyöngypor kombinációjaként.

„Az óceáni gyöngyport egy ilyen magas minőségű specifikus kollagénnel társítva gyakorlatilag a leghatékonyabb kombinációt tudtuk létrehozni. Különlegessége még, hogy tartalmaz egy konchiolin nevű fehérjét is, amely a szervezet saját kollagéntermelését is segíti” – tette hozzá Dr. Magyar Mátyás ortopéd-traumatológus.

Az orvostudomány számára is hatalmas előrelépést jelent a funkcionális kollagén megjelenése, hiszen, ha valakinek szalagsérülése vagy egyéb sajátos panasza van, a megfelelő funkcionalitású kollagénnel gyorsan és könnyedén meg tudják oldani a problémát.

Milyen problémákra nyújt egyedi segítséget a funkcionális kollagén?

A Seven Sekina a funkcióik szerint megkülönböztetett, hidrolizált kollagén peptid tartalmú táplálék kiegészítőit két nagy kategóriába sorolja.

Az egyik a funkcionális kollagén kategória – az S7 Beauty – terméke a bőr, haj, és a körmök egészséges állapotát, szépségét segíti, a másik kollekció – az S7 Body – a belső szerveink egészséges működését szolgálja: az inak, szalagok, porcok, izmok, és csontok megfelelő állapotáért felelős.

Az S7 Beauty & Infinity fő hatóanyaga a bioaktív VERISOL® kollagén peptid, melyet a feszesebb bőr, az egészségesebb haj és az erősebb körmök érdekében alkottak meg.

Az S7 Tendons szintén a bioaktív TENDOFORTE® kollagén peptidnek köszönhetően az az inak, ínszalagok erősítéséért, állapotjavításáért és regenerációjáért, rugalmasságáért felelős.

Az S7 Joints termékében az optimalizált FORTIGEL® kollagén peptid segíti a károsodott ízületeket, aktiválja az új porcok növekedését, elősegítve ezzel az ízületi kellemetlenségek enyhítését.

Az S7 Bones kollagén a FORTIBONE® bioaktív kollagén peptiddel segíti a csontok, a vázrendszer védelmét, serkenti a csontanyagcserét, és kalciumtartalmával hozzájárul a csontok szilárdságához.

Az S7 Muscle funkcionális kollagén az izomnövekedést, az izomtömeg fenntartását és az ideális testösszetétel elérését célozza, BODYBALANCE® bioaktív kollagén peptiddel.