Kis híján szétszedték Ariana Grandét a rajongói

A Nickelodeon sztárja megilletődötten érkezett Amszterdamba, ahol az MTV EMA backstage riportereként vette kezébe a mikrofont. Pontosabban vette volna, hiszen a repülőtéren több száz ember várta Ariana Grandét, hogy ott minimum egy aláírást vagy pár kedves szót csikarjanak ki a színésznőtől. A kíséret nélkül érkező hírességet rendőröknek kellett kimenteniük a rajongók karmai közül, kissé szükségtelenül, hiszen Ariana majd elolvadt a körülötte kialakult felhajtástól!

Hatalmas köszönet Amszterdamnak a kedves fogadtatásért és a sok ölelésért! Vigyázzatok magatokra!” – tweetelte ki később falára Ariana, akit a sajtóban megjelent fotók alapján majdnem elsodort a tömeg, ő azonban élvezte a felhajtást. Végig integetett rajongóinak, mosolygott, sőt a lelkes támogatók gyűrűjében még az autogramosztogatással is megpróbálkozott. Később pedig telefonjával fényképezte fanjait. A legelvakultabb Ariana-őrülteknek az rossz hír sem vette kedvét, hogy a sorozatsztár szíve már elkelt, a The Wanted frontemberével, Nathan Sykesszal jár a fiatal szépség.

November 18-tól a magyar Nickelodeon nézői is találkozhatnak a 2010-ben a gyerekcsatorna által felfedezett tűzről pattant Ariana Grandéval, ugyanis minden hétköznap, 19:40-es kezdéssel új részekkel jön a V, mint Viktória. Visszatér tehát mindenki kedvenc művészeti sulija és a Victoria Justice által játszott Tori Vega, hogy kipróbáljanak mindent, amit egy randin tilos, sőt, egy menő baseball meccsen is fellépnek, anélkül, hogy elfelejtenék a dalszöveget!

Ilyesmi azonban Arianával, aki a színészkedés mellett énekesi álmokat is kerget, a valóságban sosem történik meg. Nemrégiben a detroiti rapperrel, Big Seannal állt össze a V, mint Viktória sztárja, hogy egy modern Rómeó és Júliás videoklipben gabalyodjon össze Arnold Schwarzenegger fiával. A Nickelodeon felfedezettje ráadásképpen jelölést kapott az American Music Awards legjobb új előadóit felsorakoztató kategóriájában is, ahol többek között az Imagine Dragonsszal küzd meg a dicsőségért.

 V, mint Viktória – két premierhét november 18-tól, minden hétköznap, 19:40-es kezdéssel, november 30-án pedig jön a nagy évadfinálé!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*