KIOSZTOTTÁK A 2015. ÉVI VÁROSMAJORI SZÍNHÁZI SZEMLE DÍJAIT

Rangos díjat vehettek át a Bernarda Alba háza, az Édes Anna, a Magyar Elektra, a Figaro házassága, a Tóték, a Vitéz Mihály és az Istent a falra festeni című előadások illetve szereplőik a Városmajorban.

 

A Budapesti Nyári Fesztivál záró eseményeként szeptember 4-én kerültek átadásra az immár harmadik alkalommal, 2015. június 18. és július 4. között megrendezett Városmajori Színházi Szemle díjai, melynek versenyprogramját Jászay Tamás kritikus és Miklós Melánia, a Szabad Tér Színház sajtófőnöke, kritikus válogatott a nem budapesti színházak aktuális évadának bemutatóiból.

A Hűvösvölgyi Ildikó, Böhm György, Karinthy Márton és Bán Teodóra alkotta illusztris zsűri valamint a közönség szavazatai alapján a Városmajori Színházi Szemlére meghívott hét vidéki produkció mindegyike kiérdemelt valamilyen díjat, ami nem véletlen, hiszen a produkciók az elmúlt évad színházi kínálatából nem csak művészi színvonaluk által emelkedtek ki, hanem a körülöttünk lévő világról alkotott gondolataik közvetítésében is. Míg tavaly a legszélesebb értelemben vett szórakoztatás volt az előadások kiválasztásának szempontja, az idei program éppen azt bizonyította, hogy a klasszikusokat is el lehet mai ritmusban, újszerű felfogásban, adott esetben szórakoztatóan mesélni.

A 2015. évi Városmajori Színházi Szemle díjazottjai:

A legjobb előadás: Örkény István: Tóték – Miskolci Nemzeti Színház, rendező: Béres Attila

A legjobb női főszereplő: Czikó Juliánna – Kosztolányi Dezső: Édes Anna; Csíki Játékszín, Csíkszereda, rendező: Lendvai Zoltán

A legjobb férfi főszereplő: Bajomi Nagy György – Székely Csaba: Vitéz Mihály; Weöres Sándor Színház, Szombathely, rendező: Béres Attila

A legjobb női mellékszereplő: Takács Katalin – Bornemissza Péter nyomán Háy János: Magyar Elektra; Csiky Gergely Színház, Kaposvár, rendező: Horváth Csaba

A legjobb férfi mellékszereplő: Csankó Zoltán – Beaumarchais: Figaro házassága; Győri Nemzeti Színház, rendező: Erdeős Anna

Különdíj: García Lorca: Bernarda Alba háza – Békéscsabai Jókai Színház, rendező: Béres László

Közönségdíj (a nézők szavazatai alapján): Mészáros Tibor: Istent a falra festeni – Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen, rendező: Mészáros Tibor

Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház igazgatója köszöntőjében röviden értékelte az idei Budapesti Nyári Fesztivált. „Az eseménysorozat már bőven túlnőtt egy fesztiválon. Bátran kimondható, hogy a nyári színházak üzemeltetése, amelyek tíz hétre átveszik a kőszínházak közösségi helyszínteremtő funkcióját, értéket közvetít, mégis könnyed feltöltődést kínál a látogatóknak. Próbáljunk elképzelni egy nyarat előadások nélkül. Olyan érzés lenne, mintha megállt volna az élet” – nyilatkozta a fesztiváligazgató.

A Budapesti Nyári Fesztivál mindkét színháza, a Margitszigeti és Városmajori Szabadtéri Színpadok ideális, hiánypótló helyszínt teremtettek a magyar kulturális kínálatban. A Margitszigeti Nagyszínpad monumentális előadásai garantálják az exkluzivitást, ezáltal a teltházas látogatottságot. Idén különleges élményben volt részük azoknak, akik az Ooh La La című éjszakai revü-cirkuszt, a Tosca operát vagy a kínai társulat Marco Polo kalandjai előadását megtekintették.

A Városmajori Szabadtéri Színpad a sokszínű felnőtt programok mellett küldetést vállal a gyermekek minőségi kultúra iránti érdeklődésének felkeltésében, a jövő közönségének kinevelése érdekében.

A Színházi Szemle megteremti a lehetőséget a színházi szakma tagjainak egymással való találkozására, a budapesti nézők pedig kitűnő vidéki társulatokkal és előadásokkal ismerkedhetnek meg. „Júniusban idén is köszönettel átvettük a stafétát a kőszínházaktól, és ezt a hagyományt jövőre is folytatni szeretnék. Egyben sok sikeres előadást kívánunk a budapesti és vidéki színházaknak a 2015/2016-os évadban, amelynek bemutatóiból válogatjuk ki a 2016. évi Színházi Szemle versenyprogramját” – fogalmazott Bán Teodóra az ünnepélyes díjátadón, ahol a díjazottakon kívül megjelentek a Szemlében részt vett színházak igazgatói, alkotói és művészei is.

Bővebb információ: www.szabadter.hu