Kinevezték a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat új főigazgatóját

Augusztus elsejei hatállyal kinevezték a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatójává Szabó Hedviget.

A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatói pozíciójára jelölt Szabó Hedvig és Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára a jelölt meghallgatásán az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén 2014. július 21-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán

A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatói pozíciójára jelölt Szabó Hedvig és Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára a jelölt meghallgatásán az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén 2014. július 21-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán

 A Magyar Közlöny legfrissebb, csütörtöki számában megjelent miniszterelnöki határozatban Orbán Viktor egyúttal visszavonta a Szabó Hedvig kinevezéséről szóló július 18-ai döntést, amely – Tasnádi László, a Belügyminisztérium (BM) rendészeti államtitkára korábbi nyilatkozata szerint – adminisztratív hiba miatt született. Abban a Magyar Közlönyben jelent meg a szolgálat előző főigazgatójának, a posztot 2010 óta betöltő Boda Józsefnek a felmentéséről szóló határozat is.
    Az 1995. évi a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény szerint a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat a jogszabályok keretei között a titkos információgyűjtés, illetve a titkos adatszerzés eszközeivel és módszereivel – írásbeli megkeresésre – szolgáltatást végez a titkos információgyűjtésre, illetve a titkos adatszerzésre feljogosított szervek titkos információgyűjtő, valamint titkos adatszerző tevékenységéhez.
    A törvény kimondja azt is, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok parlamenti ellenőrzésének keretében az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága kinevezésük előtt meghallgatja a főigazgatói tisztségre jelölteket, és állást foglal az alkalmasságukról. A kormány a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot a belügyminiszter útján irányítja.
    Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke július 19-én közölte az MTI-vel, hogy levélben fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez, azt tudakolva, hogy a javaslatára valóban kinevezték-e Szabó Hedviget, akit a bizottság még nem hallgatott meg.
    Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke július 21-ére rendkívüli ülést hívott össze. Azon Tasnádi László, a BM rendészeti államtitkára azt mondta: adminisztratív hiba lehetett, hogy a Magyar Közlönyben az előtt jelent meg Szabó Hedvig kinevezése, hogy a törvényben előírt módon a parlament szakbizottsága is véleményezte volna, hogy a jelölt alkalmas-e posztra. Az ülés négy kormánypárti képviselő jelenlétével határozatképes volt, így megtartották Szabó Hedvig főigazgató-jelölti meghallgatását, és egyhangúlag megszavazták Szabó Hedvig kinevezését.

Forrás:MTI