Kína – előzetes

Csupán 10 nap telt el a japán futam óta, ahol Michelisz Norbert, a MOL-csoport által immár negyedik éve támogatott Zengő Motorsport versenyzője, felállhatott a dobogó második fokára, de a FIA Túraautó-világbajnoksága már a második ázsiai versenyhétvége helyszínére érkezett. A futamoknak ezúttal, a versenyzők előtt már jól ismert, Shanghai International Circuit lesz a helyszíne, amely negyedik alkalommal látja vendégül a WTCC népes mezőnyét.

A versenypálya 4603 méter hosszú, amin kétszer 14 kört tesznek meg a pilóták a vasárnapi futamokon. Michelisz tavaly a fekete-piros Hondával két ötödik helyet szerzett, de akkor csak +20 kg volt a kötelező súlytöbblet.  Ezzel szemben idén a Honda Civicek +40 kg-ot fognak magukkal cipelni, a Citroen C-Elysée versenyautói lesznek ismét a legnehezebbek (+60 kg), míg a Chevrolet RML Cruze-ok és a LADA Vesták maradnak az eredeti súlyuknál.

A kínai futamra 18 versenyzőt neveztek be, köztük a svéd Rickard Rydellt is, de úgy tudjuk, ő nem veszt részt ezen a versenyhétvégén sem.

Összetettben Michelisz Norbert, legjobb hondásként, az ötödik helyen áll 164 ponttal, csupán a négy gyári Citroen előzi meg: a világbajnok José-Mária López (351 pont), Yvan Muller (277 pont), Sébastien Loeb (253 pont) és Csing Hua Ma (169 pont).

Sajnos a felszerelést szállító konténerek nem érkeztek meg időben a pályára, ezért a tesztet későbbi időpontra halasztották.

A hétvége tervezett menetrendje:

Péntek

09:10 – 09:40 Teszt / új időpont

Szombat

03:10 – 03:40 Szabadedzés 1. /új időpont

05:10 – 05:40 Szabadedzés 2.

08:30 – 09:30 Időmérő – Eurosporton és az M4-en élőben

Vasárnap

08:20 – 10:20 Futamok – Eurosporton és az M4-en élőben

 

Michelisz Norbert:

Sanghajban az elsődleges célunk a túlélés lesz, ugyanis a legutóbbi, várakozáson felül sikerült versenyhétvége után jókora ballasztsúlyt cipelünk a kínai F1-es versenypályán. Az időmérő kulcsfontosságú lesz, ugyanis egy helyezéssel az első tízben megalapozhatjuk egy erős pontszerző helyezés megszerzését legalább az egyik futamon.

Kelenvölgyi Ágnes, a MOL-csoport szponzorációs vezetője:

A sikeres japán futam után a sanghaji versenypályán lesz lehetősége Norbinak bizonyítani képességeit. Bízunk benne, hogy Norbi lelkesedése és ambíciója rengeteg tehetséges fiatalt buzdít arra, hogy szembenézzenek a kihívásokkal és megvalósítsák céljaikat, ahogy azt vállalatcsoportunk is teszi minden nap.

Sajnos a tavalyi évhez hasonlóan idén is előrordulhat, hogy a  videók, képek később vagy egyáltalán nem érkeznek meg hozzánk, ezért előre is elnézésüket kérjük.