Kijev szerint terrortámadások készülnek ukrán nagyvárosok ellen

Az ukrán titkosszolgálatnak és a belügyminisztériumnak olyan információk kerültek a birtokába, amelyek szerint lőfegyverekkel és robbanószerekkel elkövetett terrortámadásokra, provokációkra lehet számítani számos ukrán nagyvárosban, beleértve a fővárost, Kijevet is – közölte vasárnap Arszen Avakov ukrán belügyminiszter. A veszély tényét az ukrán államfő is megerősítette.

    A tárcavezető hivatalos Facebook oldalán azt írta, hogy operatív értesülések alapján az elkövetkező napokban “destruktív ukránellenes erők próbálják meg destabilizálni a helyzetet Ukrajnában”. Hozzáfűzte, úgy döntött, hogy ezt nyíltan a lakosság tudomására hozza.
    Avakov a pénteken elkövetett párizsi merényletekkel összefüggésben bejelentette, hogy az elkövetkező két hétben a rendvédelmi szervek fokozott készültségben lesznek. Eszerint megerősítik a védelmét a repülőtereknek, a vasútállomásoknak, a metróknak, az autópályáknak és a hidaknak, valamint a diplomáciai képviseleteknek, valamint minden olyan helyszínnek, ahol sok ember tartózkodik egyszerre. Arra kérte a lakosságot, hogy megértéssel vegyék tudomásul azt, ha a hatóságok igazoltatnak valakit vagy átvizsgálják az autókat, működjenek együtt és azonnal jelentsék, ha gyanús személyeket vagy csomagokat vesznek észre.
    Ukrajnában most tartják az általános helyhatósági választások keretében a polgármester-választások második fordulóját azokban a nagyvárosokban, ahol az október 25-én tartott első fordulóban egy jelölt sem szerezte meg a szavazatok többségét. Eszerint vasárnap voksolnak Kijevben és még 28 városban, beleértve 18 megyeszékhelyet.
    Miután leadta szavazatát Kijevben, Petro Porosenko elnök újságíróknak megerősítette a belügyminiszter közlését arról, hogy terrorveszély fenyeget az országban.
    Az államfő szavai szerint olyan információt kapott Kijev a párizsi merényletek után, miszerint “iszlám terroristák kapcsolatban állhatnak Ukrajnában tartózkodó személyekkel”. Hozzátette, hogy Ukrajna szorosan együttműködik külföldi partnereivel a béke és a biztonság megőrzése érdekében.

Forrás:MTI