Kihirdették az I. Országos Alkotmánybírósági Szimulációs Verseny győztesét

Az első helyezett Szabó Patrik az ország alkotmányjogban legjártasabb tizenkét joghallgatója közül került ki az Ab§zi (Országos Alkotmánybírósági Szimulációs Verseny) döntőjén. Az alkotmányjogi versenyt az Alkotmánybíróság és a Mathias Corvinus Collegium közösen szervezte, azzal a céllal, hogy az alkotmányjog iránt érdeklődő egyetemisták három fordulón keresztül megmérettethessék magukat. A döntőn az Alkotmánybíróság nevében Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke köszöntötte a versenyzőket.

Ab§zi 5
Sulyok Tamás beszédében a konstruktív vita jelentőségére hívta fel a fiatal hallgatóság figyelmét, a Mathias Corvinus Collegium nevében pedig Korim Balázs nyitotta meg a hónapok óta tartó verseny döntőjét. Az idén először megrendezett megmérettetésen a jelentkezők többek között a tételes alkotmányjogi tudásukat, a természetes jogérzéküket, az érveléstechnikájukat és előadási képességeiket bizonyíthatták.

Ab§zi 3

A háromfordulós egyéni vetélkedő egy online fordulóból, egy jogeset megoldásából, valamint egy szóbeli döntőből állt. A jelentkezőknek a regisztrációt követően egy tesztsort kellett kitölteniük megadott idő alatt, majd a második fordulóba jutott versenyzők az alkotmánybírák kutató munkáját tapasztalhatták meg: több jogeset közül egyet kellett kiválasztaniuk és továbbgondolniuk. Végül a döntőbe jutott tizenkét versenyző az Alkotmánybíróság épületében, annak ülését modellezte. A játék során a versenyzők belehelyezkedtek egy alkotmánybíró szerepébe, és bemutathatták két normakontroll indítvánnyal kapcsolatos alkotmányjogi érveléseiket.A döntő zsűrijében Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke, Czine Ágnes alkotmánybíró, Bitskey Botond főtitkár és Zakariás Kinga Rita főtanácsadó foglalt helyet.A legjobb eredményt elért versenyzőknek lehetősége nyílik az Alkotmánybíróság gyakornoki programjában való részvételre, emellett az első három helyezett (Szabó Patrik, Lebedi Réka és Varga Dominika Kincső) pénzjutalomban részesült.

Ab§zi 1

Budapest, 2019. április 1.