Kihirdették az első UniCredit Hackathon CEE győzteseit

 Második helyen végzett az UniCredit két magyar munkatársával versenybe szálló csapat.

  • Az új pénzforgalmi irányelvvel (PSD2) kapcsolatos megoldásokra összpontosító kétnapos eseményre szeptember 2-3-án került sor a szlovéniai Ljubljanában.
  • Az UniCredit fejlesztőket, tervezőket és független gondolkodókat fogadott a világ minden részéről.
  • A kiválasztott győztes csapatok pénzjutalomban részesültek, és bemutatták projektjüket az UniCredit CEE Division menedzsmentjének, valamint lehetőségük lesz arra, hogy részt vegyenek a megoldás bevezetésében.

Az UniCredit – az ABC Acceleratorral partnerségben – indította el az első UniCredit Hackathon CEE nemzetközi versenyt, amelyre 2017. szeptember 2-3-án került sor a szlovéniai Ljubljanában.

Fejlesztők, fintech startupok és szoftvercégek képviselői, független gondolkodók, valamint az UniCredit munkatársai jelentkeztek a kezdeményezésre, és 12 nemzetközi csapatot alkotva dolgoztak. A kiválasztott résztvevők Albániából, Ausztriából, Boszniából, Bulgáriából, a Cseh Köztársaságból, Horvátországból, Lengyelországból, Magyarországról, Olaszországból, Oroszországból, Romániából, Svájcból, Szerbiából, Szlovéniából, Törökországból, sőt Japánból érkeztek.

A PSD2, a pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló új irányelv figyelembevételével, amelynek értelmében minden uniós pénzügyi intézmény köteles lesz harmadik fél szolgáltatók számára közvetlen hozzáférést biztosítani az általa vezetett ügyfélszámlákhoz, a Hackathon kihívása a következő volt: „Az ügyfélszámlákkal kapcsolatos információk hogyan használhatók fel az ügyfélélmény fokozására, valamint az értékteremtésre ügyfeleink és a bank számára?” A résztvevők például az ügyféladatok elemzésére szolgáló appokat és platformokat fejleszthettek, miközben az ügyfélélmény fokozásához is hozzájárultak.

A győztes csapatok kiválasztására az intenzív, kétnapos verseny végén került sor; projektjeiket már be is mutatták a CEE Divison menedzsmentjének, és lehetőségük lesz, hogy részt vegyenek a megoldások bevezetésén dolgozó munkacsoportokban. A győztesek:

  1. helyezés (5 000 euró pénzjutalom)

Emre Erol, Törökország

Gün Makinabakan, Törökország

Cahit Taşkın, Törökország

Recep Tiryaki, Törökország

Tanja Arsenijevic, Szerbia (UniCredit Bank Serbia)

Nikolina Cvitanovic, Horvátország (Zagrebačka Banka)

Todor Kondev, Bulgária (UniCredit Bulbank)

  1. helyezés (3 500 euró pénzjutalom)

Petra Fon, Szlovénia

Boštjan Pišler, Szlovénia

Ivan Litsvinenka, Olaszország

Aleksander Zaras, Lengyelország (UniCredit Business Integrated Solutions)

Németh Áron (UniCredit Bank Hungary Zrt.)

Kőrös Gábor (UniCredit Bank Hungary Zrt.)

  1. helyezés (1 500 euró pénzjutalom)

Iztok Sebič, Szlovénia

Giuseppe Guarnieri, Olaszország

Alessandro Panza, Olaszország

Amadej Tauses, Szlovénia

Marina Sinitsyna, Oroszország (UniCredit Bank Russia)

Alisa Tarada, Oroszország (UniCredit Bank Russia)

 

Sergio Marino, az UniCredit Banka Slovenija d.d. igazgatósági tagja: „A PSD2 kihívásaihoz kapcsolódó számtalan kiváló ötletet mutattak be a csapatok a Hachathon utolsó napján, amelyek közül egyesek magas fejlettségi fokon, mások kezdeti stádiumban voltak. A győztesek kiválasztása során leginkább azt vizsgáltuk, hogy következetes-e az üzleti esettanulmányuk, van-e munkademójuk, milyen maga a prezentáció és az ötlet mennyire kreatív.”

Francesco Vercesi, az UniCredit Csoport Agile for CEE vezetője hozzátette: „Az UniCredit Hackathon CEE révén megláthattuk, hogy a különböző hátterű emberek hogyan tudnak együttműködni, miközben olyan ötleteket dolgoznak ki, amelyek később átültethetők a gyakorlatba. Az UniCreditnél hiszünk az innovációban, ezzel összefüggésben bevezettük az Agile-keretrendszert, mely új munkamódszer használatát segíti elő és jobban reagál a gyorsan változó környezetre. Ez a megközelítés, amelyben különböző csapatok dolgoznak együtt a gyors és ismétlődő eredmények elérése érdekében, az UniCredit Hackathon CEE keretének kialakítását is segítette. Büszkék vagyunk az elért eredményekre, és gratulálunk a győztes csapatoknak.”