Kiélezett csatákat, kiemelkedő bajnokságot vár a szövetségi kapitány

Szerdától szombatig Győrben kerül megrendezésre a 90. Férfi Elit Amatőr Ökölvívó Bajnokság, amely az idei esztendő utolsó fontos versenye lesz, ahol a hazai bokszsport ismét megmutathatja erejét a szélesebb nyilvánosság előtt, hiszen a döntőket a SportTV élőben sugározza.

A győri Magvassy Mihály Sportcsarnokban – az előzetes nevezések alapján – 100-110 ökölvívó húz majd kesztyűt, ami igen komoly létszám, figyelembe véve, hogy az AIBA nemrég érvényre juttatott szabályváltozásai miatt idén már nem állhatnak rajthoz az ifjúsági korcsoport legjobbjai.

„Természetesen a nevezések egy dolog, és majd a mérlegelésen alakul ki az egyes súlycsoportokban indulók végleges mezőnye” – fogalmazott Dr. Kovács László szövetségi kapitány. „Az előzetes nevezések alapján nagy küzdelmek várhatók a magyar bajnoki aranyérmekért, és a dobogós helyezésekért. Több olyan súlycsoport lesz, például 69, 75, 81 és +91 kg, ahol kifejezetten népes mezőny gyűlhet össze, és a klubedzőktől kapott hírek szerint a versenyzők jó formában várják a bajnokságot, komolyan odatették magukat a felkészülés során.”

Néhány súlykategóriában nem csak a nevezők száma, hanem az indulók miatt is érdekfeszítő küzdelmeket hozhat az előttünk álló bajnokság. „Jó látható, hogy a válogatott versenyzők komoly trónkövetelőket kaphatnak, akár a fiatal, sikerre éhes, akár a régebbi, nagyobb rutinnal rendelkező ökölvívók részéről.”

Az idei bajnokság „sztársúlycsoportja” a középsúly (75 kg) lehet, hiszen az olimpiai 5. helyezett Harcsa Zoltánnak nem csak a fiatal Hegyi Barnabással (Fehérvári Vasas SC) és Telesa Rudolffal (Zuglói BC) kell megküzdenie az újabb aranyéremért, de válogatott társa, a 69 kiló korábbi Európa-bajnoka, Bacskai Balázs (Vasas SC) is bejelentkezett a trónért. „Válogatott szinten is érdekes lehet Bacskai súlycsoportváltása, de egyelőre csak az országos bajnokságra koncentrálnak a versenyzők, és a szakma. Ezt még korai lenne továbbgondolni. Vannak válogatási elvek, kritériumok, melyeknek minden, a válogatott trikójáért küzdő ökölvívónak meg kell felelnie. De kétségtelen, hogy Bendzsi középsúlyú debütálása különleges színfoltja lesz a győri bajnokságnak.”

A 90. Férfi Elit Országos Bajnokság döntőit a Sport1 Televízió szombaton, élő, egyenes adásban sugározza 19 órai kezdettel. Az élő közvetítés miatti nagyobb figyelem Dr. Kovács László véleménye szerint nem csak a sportágnak, de a bokszolóknak is jót tehet. „Befolyásolhatja a teljesítményt, méghozzá pozitív irányban. Mert ki ne akarná a felkészültségét ország-világ előtt bemutatni? Jó mérkőzéseket, kiemelkedő országos bajnokságot várok Győrben” – zárta gondolatait a kapitány.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*