Kicsúszott, de a nézők visszatették az útra

Megismerni az autót, felvenni a ritmust, folyamatosan fejlődni és megnézni, mit tudnak a többiek – ez volt a terve az ifjabb Tóth János, Szőke Tamás kettősnek az Eger-rali első napján. 

_PEU0066

Merthogy a Peugeot-pilóta három év kihagyás után szállt újra versenybe, ez azonban nemigen látszott meg a formáján – kicsit úgy tűnt, mintha tegnap szállt volna ki a versenysportból. Alaposan meg is lepte az ellenfeleket, a hatodik gyorsasági szakasz után a magyar értékelés harmadik helyén állt a Peugeot 208 T16 R5-össel autózó páros, ami várakozáson felüli volt.
_PEU9538
Csakhogy következett a hetedik, szuhai szakasz…
„Szűk, dobálós szakasz volt, az utat sár borította, amelyen megcsúszott az autó hátulja. Megpróbáltam összeszedni, de orral az árokba csúsztunk, az eleje lejjebb volt, mint a hátulja, de szerencsére jöttek a nézők, voltak vagy tizenöten, akik azt mondták, ha az életükbe kerül is, kiszednek minket onnan. És meg is tették, köszönet érte, de sajnos hat percet veszítettünk, ami által elúszott a jó helyezés reménye” – nyilatkozta ifjabb Tóth, aki az abszolút értékelés 38. helyéről várja a folytatást.
„Ha nincsenek a nézők, talán még most is ott lennénk, úgyhogy nagyon nagy köszönettel tartozunk nekik. Bizonyították, hogy a szívük Janikáért dobog, ami egyszerűen fantasztikus érzés volt. Kicsit le vagyok most törve a kicsúszás miatt, de húzni kell egy vonalat, és menni tovább. Annál is inkább, mert a nap kétharmada fantasztikusan alakult, ha nincs a kicsúszás, megleptünk volna jó néhány ellenfelet. Nagyon jól éreztem magam, olyan szintű szakmai tudást láttam, amit csak ritkán, Jani borzasztóan összpontosított, mindent megtett, ami tőle tellett” – nyilatkozta Szőke Tamás, aki most először ült versenykörülmények között a hétszeres abszolút bajnok mellett.
Ha már itt tartunk, a Peugeot 208 pilótája sem volt elégedetlen (pedig ez tőle szokatlan), azt mondta, hogy a gyorsaságik a kicsúszásig várakozáson felül sikerültek: az autó kiválóan működött, s a második körre már a gumiválasztással sem volt gond.
„Két extrém szakasz volt, a mátraalmási és a szuhai, amelyeken nem csupán az aszfalt minősége volt rossz, hanem tele volt kövekkel, törmelékkel és persze sárral. Reggel úgy ültünk be az autóba, hogy próbálunk folyamatosan fejlődni, ami sikerült is. Szőke Tomival is nagyon jól tudtunk együttműködni, azt mondom, hogy szinte hibátlanul ment minden az ominózus szuhai szakaszig…
Jó volt látni, hogy milyen sok néző volt a pályák szélén, és mindenhol integettek, ebből gondolom, hogy örültek nekünk” – mosolygott a hétszeres bajnok, akinek ezek után természetesen az a célja, hogy tesztelje az autót, s hogy minél jobban felvegye a ritmust, és persze, hogy annyit dolgozzon le a hátrányából, amennyit csak tud.
Vasárnap hat gyorsasági szakasz vár az Eger-rali mezőnyére.
10. EGER-RALI, AZ OB 1. FUTAMA
Abszolút sorrend 8 gyorsasági szakasz után: 1. Herczig Norbert, Igor Bacigal (Škoda Rallye Team Hungária, Škoda Fabia S2000) 43:23.0, 2. J. Melichárek, E. Melichárek (szlovák, Ford Fiesta WRC) 31.3 mp h., 3. Grzyb, Hundla (lengyel, Ford Fiesta WRC) 32.1 mp h., …5. Ollé, Tóth Zs.(AS-Rallyesport Europe, Ford Fiesta S2000) 1:08.4 p h., …7. Kazár, Ferencz (Maximmun Racing, Ford Fiesta R5) 1:21.6 p h., …38. ifj. Tóth, Szőke (Peugeot-Total-Hungária Rallye Team, Peugeot 208 T16 R5) 7:09.4 p h.