Kevés olyan jegybankelnök van, akitől annyira jó mondások idézhetők, mint Matolcsy Györgytől

A Die Zeit című német liberális hetilap az ukrajnai válsággal kapcsolatban foglalkozott csütörtökön Magyarországgal, a Párizsban megjelenő The International New York Times (INT) Matolcsy György jegybankelnök tevékenységéről közölt cikket, a Der Standard című osztrák liberális napilapban az új magyar választási törvényről olvasható véleménycikk.

    Slavoj Zizek szlovén filozófus a Die Zeit hetilapban megjelent, Emberarcú barbárság című cikkében azt fejtegeti, hogy nem a bevándorlók tömegei, hanem a bevándorlás bírálói fenyegetik Európát, és világszerte megfigyelhető egy “új, sötét korszak közeledése, amelyben fellobbannak a nemzeti és vallási szenvedélyek, a felvilágosodás értékei pedig elhalványulnak”.     Hozzátette: “ez a folyamat +visszavonásként+ írható le, (…) ami azt jelenti, hogy a társadalom ugyan hivatalosan továbbra is tiszteletben tartja (a felvilágosodás, a szabadság, az egyenlőség és a szabadság modern) értékeit, de fokozatosan megfosztja azokat a lényegüktől, mint ahogyan például Magyarországon történik”.     A szerző szerint Orbán Viktor egy 2012-es, egyebek között a magyar népről mint félázsiai származékról, illetve az összefogás és az erő viszonyáról szóló beszédét felidézve megjegyezte: néhány idősebb magyar disszidens előtt nem maradt rejtve a miniszterelnök soraiban megbújó irónia, hiszen 1956-ban a forradalom vezetői “azt üzenték Nyugatra, hogy +Mi Európát védelmezzük+” az ázsiai kommunisták ellen, most, “a kommunizmus bukása után pedig a magyar kormány a legfőbb ellenségének tekinti a multikulturális demokráciát, amely mellett a jelenlegi Nyugat-Európa kiáll, és követeli, hogy egy új, szerves, kommunitarisztikus rendszert állítsanak a helyére. Orbán már kinyilvánította rokonszenvét az +ázsiai értékekkel felruházott kapitalizmus+ iránt, és amennyiben az EU továbbra is nyomás alatt tartja őt, könnyen elképzelhető, hogy azt az üzenetet küldi majd Keletre, hogy +Mi Ázsiát védelmezzük+” – írta Slavoj Zizek.     A The International New York Times (INT) terjedelmes cikke szerint Matolcsy György jegybankelnök “a populista és autokrata Fidesz pénzügyi építésze”. A cikk elismerte, hogy a magyar gazdaság tavaly kijutott a recesszióból, és a Standard & Poor’s hitelminősítő intézet stabilra javította az ország besorolását. Ismertette ugyanakkor a bírálók azzal kapcsolatos kételyeit is, hogy a követett politikával képes lesz-e Magyarország hosszú távon is behozni a lemaradását.     Az amerikai lap utalást tett a volt nemzetgazdasági miniszter olyan “gazdasági ballépéseire”, mint a magánnyugdíjalapok elkobzása, a nemzeti valuta értékének a csökkentése, az árszabályozás bevezetése a bank- és energiaszektorban, az intézményi fékek és ellensúlyok gyengítése, a bennfentesek körének előnyben részesítése, a külföldi vállalati érdekekkel való ellentét kiélezése.     A központi bank vezetőjeként – írta a The International New York Times – Matolcsy leginkább arról vált ismertté, hogy “agresszív” módon csökkentette a kamatokat. “Ez hozzásegített az export versenyképessé tételéhez. De sok olyan embert, aki a globális pénzügyi válság előtt euróban vagy svájci frankban vett fel hitelt, az addiginál is súlyosabb (törlesztési) kötelezettségekkel terhelt” – állapította meg a lap.     A Der Standard véleménycikke szerint a Fidesz az új választási törvénynek köszönheti újabb kétharmados többségét. A cikk szerzője, Florian Scheuba szerint az osztrák kormánykoalíció Magyarországra pillantva úgy érezheti magát, mint az a tanuló, aki verejtékes munkával éppen csak elégséges osztályzatot ért el, míg puskázó padtársa jelest kapott. Orbán Viktor “olyan ügyesen manipulálta a választási törvényt, hogy a szavazatok 44,5 százalékával kétharmados többséget szerzett, annak ellenére, hogy (a 2010-es választásokhoz képest) több mint 600 ezer szavazatot veszített” – írta.     Azt javasolja, hogy ezt a “sikerreceptet” az osztrák kormány is másolja le, de vegyen példát az Orbán-kormány egyéb “trükkjeiről” is, például a nemzeti bank elnökének kinevezéséről. A jegybankelnököt Orbán eredetileg egy új törvény által akarta ellenőrzése alá vonni, de miután emiatt az EU eljárást indított, letett róla, és egyszerűen lecserélte egy hűséges “pártvazallusára”. Ugyanígy az osztrák kormány egy új törvénnyel biztosíthatná, hogy az osztrák rádió és televízió (ORF) felügyelőbizottságában kizárólag a kormánykoalíció jelöltjei foglaljanak helyet – írta az osztrák liberális napilap munkatársa. http://derstandard.at/1397520837909/Neue-Tricks-fuer-alte-Trickser

Forrás:MTI