Kezdődik az új évad a Katona József Színházban

Két, kifejezetten a Katona számára íródott darabbal nyitja az idényt a társulat; 2013 ősze és 2014 tavasza között kilenc új bemutatót láthat a közönség – hangzott el a színház szerdai évadnyitóján.

 

Elsőként, október 4-én a Vörös premierjére kerül sor Szabadkán. Az előadás a Szabadkai Népszínház Magyar társulatával közös munka során jön létre és arra tesz kísérletet, hogy szemtanúk és leszármazottak vallomásai alapján fessen hiteles képet a bevonuló magyar csendőrség 1942-es újvidéki razziáját két évvel később követő súlyos megtorlásról, mely több tízezer magyar áldozatot követelt, valamint az események mai napig tartó utóéletéről. Az előadás rendezője Máté Gábor, a próbák augusztus 26-án kezdődnek Szabadkán. Budapesten először november 8-án láthatja a közönség, a Kamrában.

 

Szintén koprodukcióban, a Budapest Bábszínházzal közösen készül Caryl Churchill Az iglic című, kifejezetten felnőtteknek írt mesejátéka. Az egyik legnépszerűbb kortárs angol drámaíró valóság és a szellemvilág határán mozgó világában kislányok és tündérek, üzletemberek és koboldok, járókelők és víziluluk keresztezik egymás útját. A számos pszichológiai réteggel rendelkező történetet Tengely Gábor állítja színpadra, az előadás október 18-tól látható, Bábszínház kamaratermében.

 

Október 19-én sor kerül a Katona nagyszínpadának idei első bemutatójára. Az Ultonia munkacímmel készülő előadás társadalmunk egyik krónikus és talán gyógyíthatatlan betegségét, a kivándorlás-jelenséget járja körül, írója Kárpáti Péter, a rendező pedig Bagossy László.

 

Az évad további részében Ascher Tamás, Dömötör András, Gothár Péter, Kovács D. Dániel rendez a Katonában. A nagyszínpad idei utolsó premierje, április 26-án,  Samuel Beckett Godot-ra várva című műve lesz, melyet Zsámbéki Gábor állít színpadra (a bemutatók teljes listája erre a linkre kattintva elérhető).

 

Különlegesség a színház első tantermi színházi előadása: az 1968-as párizsi diáklázadást feldolgozó produkció középiskolákban és főiskolákon, egyetemeken is látható lesz. Az előadás a Katona ifjúsági programjának keretei közt jön létre. A több száz fiatalt megmozgató színházi nevelési program az idei évben is a színház a munkájának kiemelt területe lesz – mondta az évadnyitón Máté Gábor, igazgató.

 

A Katona József Színház társulatához csatlakozik Kulka János, Kossuth-díjas színművész, akit az előző évad végén bemutatott A nép ellenségében már láthatott a közönség a Petőfi Sándor utcában.

 

A Katona új évadát szeptember 6-án a Virágos Magyarország, majd másnap a Mi osztályunk nyitja a Kamrában. Folytatódik a Katona+ sorozata is: a színház tavaly felújított előcsarnokában továbbra is koncertekkel, felolvasóestekkel és egyéb kulturális eseményekkel találkozhatnak a nézők. A sorozatot idén a Kiss Erzsi Panchan koncertje nyitja szeptember 13-án.

 

Ahogy ez már hagyomány, most is az évadnyitón osztották ki a Vastaps Alapítvány díjait, amely az előző évad kiemelkedő művészi teljesítményeit díjazza a Katonában.

 

Az idei elismerések:

– Legjobb rendezés: Zsámbéki Gábor (A nép ellensége)

– Legjobb női főszereplő: Ónodi Eszter (Mártírok)

– Legjobb férfi főszereplő megosztva: Bán János (Rükverc), Tasnádi Bence (Mártírok)

– Legjobb női mellékszereplő: Rezes Judit ( A nyaralás)

– Legjobb férfi mellékszereplő: Dankó István (Mártírok)

– Különdíj: Bodnár Erika (Magyarmesék)

 

A Katona társulata, ahogy az elmúlt években, idén is több külföldi vendégjátékra kapott meghívást. Az évad első felének menetrendje:

 

Szeptember 5., Ljubljana, Szlovénia: Anamnesis

November 21., Olsztyn, Lengyelország: Musik, Musikk, Musique

December 14., Reims, Franciaország: Anamnesis

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*