Két pilóta, egy autóban

Maxx Race Team – 18. Quaestor Mikulás Rallye 2014 Kiss Viktor – Velenczei Ádám, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

Maxx Race Team – 18. Quaestor Mikulás Rallye 2014
Kiss Viktor – Velenczei Ádám, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

Mint ahogy az már hagyománnyá vált, most is december 6-7-én rendezik meg az örömautózásnak számító Mikulás Rallyet. Idén 18. alkalommal kerül megrendezésre ez az év végi buliverseny, amit a Maxx Race Team versenyzői sem hagyhatnak ki. Kiss Viktor és Velenczei Ádám ezúttal nem hogy egy mezőnyben, de egy autóban fognak rajthoz állni a hétvégi derbin!

Kiss Viktor: Eredeti tervek szerint a csapat mindkét autója ki lett volna adva a 18. Quaestor Mikulás Rallyera – Órai Balázsnak azonban rajta kívülálló okok miatt vissza kellett mondania az indulást. Csapattársammal, Velenczei Ádámmal így kapva kaptunk a lehetőségen, és úgy döntöttünk, hogy egy párost alkotva rajthoz állunk a hétvégi derbin.

A Mitsubishi fel van készítve, nekünk csak be kell ülnünk és hajtani a gépet. A pályák közül csak egy lesz ismeretlen, a másik kettőn korábban már autóztam. Sajnos a mostanság jellemző esős időjárás nem igazán kedvez az útviszonyoknak: ha logikusan gondolkodunk, nem nagyon lehet rajtuk jelenleg közlekedni, s ezt a helyzetet még csak fokozhatja az, ha hétvégén is leszakad az ég. Ennek ellenére bízom benne, hogy nem a dagonyázásról fog szólni a hétvége, hanem versenyezni is tudunk majd.

Ádámmal már korábban is versenyeztem együtt úgy, hogy ő navigált nekem, s mindig nagyon jól éreztük magunkat. A mostani futamnak is ez lenne elsősorban a célja, számunkra a Mikulás Rallye egy buliverseny lesz.

 

Velenczei Ádám: Pilótaként még ne, navigátorként viszont már alkalmam volt a Mikulás Rallye keretein belül versenyezni. Először még egy Zsiguliban, Mafi oldalán diktáltam az itinert, két évvel ezelőtt pedig a mostani felálláshoz hasonlóan, Viktorral indultam el ezen a futamon.

Hirtelen jött ötlet volt ez a mostani szereplés, de ennek ellenére én igyekszem majd minél jobban odatenni magamat. A héten csináltunk egy kisebb, 30-40 kilométeres tesztet, ahol Viktornak sikerült egy kicsit visszarázódnia a tempóba – hiszen ő főleg az év első felében versenyzett –, én pedig igyekeztem felvenni a diktálás ritmusát. Igaz, ez egy buliverseny számunkra is, de jobb oldalról is ugyanúgy fogom nézni az egész menetelést, mintha én ülnék a kormány mögött: nézni fogom az időnket, és igyekszem majd Viktort minél jobban hajtani a sikeres és szép szereplés felé.

Örülök ennek a lehetőségnek, hiszen a szórakozás mellett remek alkalmat nyújt majd nekem a tanulásra. Murván eddigi pályafutásom alatt nem sokat mentem, s mivel jövőre egy teljes szezont tervezünk, ezért fontos, hogy minél több tapasztalatot, versenykilométert gyűjtsek – még ha a navigátorülésből is tudom ezt megtenni.