Két keréken

Ünnepélyes zárórendezvény keretében 2014. március 31-én átadták a Velencei-tó déli partján két projekt részeként megépült 12 kilométer hosszú korszerű kerékpárutat. Az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával, a Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács (VVVTFT), valamint a Gárdonyi Önkormányzat koordinálásával megvalósuló fejlesztések eredményeként nemzetközi mércével mérve is színvonalas, kétirányú bicikliút épült a déli parton. A VVVTFT célja, hogy a jövőben egy a tavat teljes egészében körbefogó kerékpárút-hálózat jöjjön létre.

A „Velencei kerékpárút és kerékpáros turisztikai szolgáltatások fejlesztése”, illetve a „Gárdonyi kerékpárút és kerékpáros turisztikai szolgáltatások fejlesztése” elnevezésű projektek eredményeként szinte a teljes „tókört” biztonságos, autóktól védett, újonnan épített kerékpárúton tehetik meg a turisták, valamint a helyiek. A két projekt keretében felújított 12 kilométeres szakaszt március 31-én ünnepélyes zárórendezvény keretében adták át. A rendezvényen Dr. Naszvadi György, államháztartásért felelős államtitkár, L. Simon László, kormánybiztos, országgyűlési képviselő, a VVVTFT elnöke, Tessely Zoltán, országgyűlési képviselő, Bicske város polgármestere és Tóth István, Gárdony város polgármestere is köszöntötte a résztvevőket. Az átadást követően a résztvevők rövid helyszínbejáráson tekinthették meg az elkészült út egy szakaszát.

A beruházás két projekt részeként, összességében 600 millió forintos uniós, valamint – a VVVTFT elnöke, L. Simon László kormánybiztos közbenjárásának eredményeként – további 150 millió forintos kormányzati támogatásból valósult meg. A STRABAG Általános Építő Kft. kivitelezésében felújított kétszer 6 kilométeres szakasz a gárdonyi Szigony utca és a Velence Resort & Spa közötti vonalon, valamint a Dinnyés és Pákozd közötti, 6213 jelű úttól a gárdonyi Szigony utcáig húzódó szakaszon épült meg. Az összesen 12 km-es szakaszból 9-et teljesen új nyomvonalon alakítottak ki. A kétirányú kerékpárút aszfaltburkolatot kapott, a gyalogos sétányt térkőburkolattal látták el, továbbá kandelábereket és forgalomtechnikai eszközöket telepítettek a kerékpárút mentén.

A megvalósult beruházásoknak köszönhetően a már korábban elkészült északi oldalhoz hasonlóan, a déli parton is sokkal kedvezőbbé váltak a kerékpározás feltételei. A fejlesztés tovább bővíti a térség turisztikai kínálatát: a felújított bicikliút-hálózat még inkább elősegítheti a kerékpárturizmus fellendülését, és nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a Velencei-tó az aktív és családi turizmus legvonzóbb helyszínévé váljon. A jövőben nemcsak nyáron és nem csupán a strandolni vágyókat csábíthatja a tó, hanem az év bármely szakában fontos turisztikai célpontot jelenthet a Velencei-tó és tágabb környezete.

Az új útszakasz építése mellett a keleti és az északi parton haladó kerékpárút tervezése is megkezdődött. A jövőbeli tervek között szerepel a Sukorót Nadappal összekötő kerékpárút, illetve a Pákozd és Dinnyés közötti szakasz megépítése, amihez az L. Simon László által vezetett Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács a kormány további támogatására számítva igyekszik előteremteni a forrást. A Tanács hosszabb távú elképzelései között további kilenc szakasz megépítése szerepel. Ezzel elérhető közelségbe kerülhet a Tanács egyik legfőbb célja, vagyis az, hogy egy, a Velencei-tavat teljesen körülölelő bicikliút-hálózat jöjjön létre. Ezen keresztül Budapest, illetve Székesfehérvár irányába a Balaton, valamint a Váli-völgyön keresztül a Vértes is biztonságosan megközelíthetővé válna két keréken.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*