Keresztes Ildikó: „Én vagyok a legnagyobb kritikusom”

Merész döntésre szánta el magát Keresztes Ildikó. A népszerű énekeső régóta dédelgetett vágyát váltotta valóra és rövid, vagány frizurát vágatott magának, ráadásul Ildikó szőke tincsekre váltott.

 

Keresztes Ildi régóta tervezgeti, hogy rövidre vágatja haját és egy új színt is kipróbál, eddig azonban nem merte bevállalni a vagány frizurát. Most úgy döntött, bízik az R2 mesterfodrászában, és hagyta, hogy Nagy Sanyi teljesen új frizurával lepje meg. Nem csoda, hogy Ildi bizalmat szavazott Sanyinak, hiszen a hazai sztárvilágból többek között Lilu, Fluor és Lola is az ő kezei között szépül.

„Nagyon régóta szerettem volna ilyen merész lenni, és rövidre vágatni a hajam, de eddig nem volt hozzá elég bátorságom. Hosszú ideje járok az R2-be, mindig nagy tervekkel ültem be Sanyi székébe, végül aztán rendre csak egy kis „egészségügyi” vágást engedtem. Most viszont összeszedtem a bátorságomat, és mivel maximálisan megbízom Sanyiban, ezért engedtem, hogy azt tegyen a frizurámmal, amit csak szeretne. Most már  nem is értem, hogy miért vártam eddig azzal, hogy ilyen vagány hajam legyen” – magyarázta Keresztes Ildikó, akitől Nagy Sanyi vette át a szót.

„Ildi már régóta jár hozzánk, de most először adott szabad kezet nekem. Már egy ideje győzködtem, hogy fessük be szőkére a haját, mert bár még sosem volt ilyen világos frizurája, úgy gondoltam, hogy remekül állna neki. A hajvágásra is én beszéltem rá, szerencsére neki is nagyon tetszik a végeredmény” – tette hozzá a sztárfodrász.

„Utoljára nyolcadikos koromban volt ilyen rövid a hajam, csak akkor az eredeti barna színben. Mondtam is a barátaimnak: szólítsanak Keresztes Öcsinek” – tréfálkozott az énekesnő. „Elárulhatom, nem azért szántam rá magam a vágásra, mert valami nagy változás van az életemben, nem is hiszek ebben a frázisban, szerintem a nők többsége nem ez alapján változtat a frizuráján. Szerencsére nagyon jó visszajelzéseket kapok, és nekem is tetszik az eredmény, amikor reggel a tükörbe nézek – pedig elárulhatom, én vagyok saját magam legnagyobb kritikusa” – mondta el az énekesnő, aki azt is hozzátette, az új frizurája miatt sok éves sminkelési hagyományain is változtatott: eddig sosem viselt piros rúzst, de mostantól vörös ajkakkal is bátran megjelenik.