Keressük Barnabást

Játszótérre ment, de nem érkezett haza a 11 éves kisfiú.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányság 01080/19021/2016. számon eljárást folytat a 11 éves budapesti Lakatos Barnabás József eltűnése miatt. A fiú 2016. július 4-én 15 óra körül elindult VIII. kerületi otthonából feltehetően a Kálvária téri vagy a Losonci téri játszótérre, estére azonban nem érkezett haza. A felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre, ezért kérjük a lakosság segítségét is a gyermek megtalálásában.

Barnabás körülbelül 145 centiméter magas, vékony testalkatú. Haja sötét barna, két oldalt felnyírt. Szeme színe barna. Mozgására jellemző, hogy járása olyan, mintha mindig lábujjhegyen járna. Rendszeresen gyógyszert szed.

Eltűnésekor kék farmernadrágot, citromsárga pólót és kék vászoncipőt viselt.

Jelenleg az alábbi kép áll rendelkezésére róla.

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható fiút felismeri, tartózkodási helyével, vagy eltűnése körülményéről információval rendelkezik, hívja a 06-1-477-3700 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számán, valamint a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

www.police.hu