Kerényi Ádám: „Minden csatának megvolt a maga szépsége”

Megtörte az átkot a Tomracing Motorsport versenyzője, miután hazai közönség előtt győzött Tökölön a King of Europe sorozat ötödik fordulójában

A hétvégén a tököli reptéren csaptak össze egymással Európa legjobb driftesei a 2015-ös King of Europe sorozat ötödik állomásán. A háromszoros Európa-bajnok Kerényi Ádám folytatta azt, amit az előző angliai futamon elkezdett, és végre hazai közönség előtt is győzni tudott. A Tomracing Motorsport versenyzője nagyon boldog volt, hiszen magyarországi Eb-futamon még dobogóra sem állhatott eddig. Ádám az újabb győzelemnek köszönhetően ismét egy lépéssel közelebb került a történelmi címvédéshez.

2015-kerenyi_adam6

 

Noha ez az idény nem indult túl szerencsésen Kerényi Ádám számára, két héttel ezelőtt a brit Lydden Hill-ben sikerült túllendülnie a problémákon, és tökéletes versenyzéssel megszerezte idei első futamgyőzelmét a 2015-ös Európa-bajnokság, a King of Europe sorozatában. A Tomracing Motorsport versenyzője már ekkor feljött összetettben a negyedik helyre, és elérhető közelségbe kezdett kerülni számára az a bravúr, hogy a sportág történetében először regnáló Európa-bajnokként megvédje a címét.

A hétvégén aztán megtette ehhez a következő nagy lépést, ráadásul mindezt hazai közönség előtt. Kerényi Ádám ugyanis a tököli reptéren – megszakítva ezzel rossz hazai sorozatát – az Európa-bajnokság ötödik viadalán parádés teljesítményt nyújtva megszerezte zsinórban a második győzelmét az idei szezonban. Már a kvalifikáción látszott, ezúttal nagyon egyben van versenyző és autója, ugyanis Ádám a harmadik helyen jutott tovább. A tsusio csatákban valamennyi ellenfelét legyőzve végül megnyerte hazai futamát. Ádám az elődöntőig nagyon simán vette az akadályokat – a 16 közé jutásért Márton Zoltán „Lakyboy”, a nyolcaddöntőben Simon Csaba, míg a negyeddöntőben Zalabai Zsolt ellen nyert –, míg a döntőért a román Calin Ciortant visszahívást követően tudta legyőzni. Ez mintha szárnyakat adott volna neki, és a fináléban aztán az olasz Amerigo Monteverde megszorítani sem tudta. Kerényi Ádám ezzel a sikerrel egyrészt megszakította negatív sorozatát a remek magyar közönség előtt, másrészt összetettben immár végérvényesen felzárkózott a legjobbakhoz, azaz tényleg karnyújtásnyira került a történelmi címvédéstől.   

2015-kerenyi_adam2

Már az elejétől kezdve éreztem, hogy ezen a hétvégén végre megtöröm az átkot. Az edzéseken is nagyon jól ment, hiszen a pálya nem volt túl gyors, de az elvárt külső ívekkel jó sok gázzal lehetett autózni. Annak ellenére, hogy a kvalifikációt végül a harmadik helyen zártam, voltak apró hibáim, de elégedetten vártuk a vasárnapi csatákat. Kegyetlen ágra kerültem, így minden csatának megvolt a maga nehézsége és szépsége. Nagyon jól éreztem magam, annak ellenére, hogy nagyon füstös volt a pálya és nehéz volt követőként autózni. Az autóval nem volt semmi gond, végig tette a dolgát. Bevallom, annak ellenére, hogy most zsinórban két futamot sikerült megnyernem, nem foglalkozom azzal, vajon sikerülhet-e a történelmi címvédésem, hiszen minden versenyt külön küzdelemként élek meg. Egyelőre szeretnék minél több pontot gyűjteni, aztán a végén majd meglátjuk, mire lesz mindez elég. Most sincs idő számolgatni, hiszen rövidesen jön a spanyol verseny, és mindössze annyi időnk van, hogy átnézzük az autót, és esetleg kicseréljük rajta azt az alkatrészt, ami már megérett erre – jelentette ki Kerényi Ádám.

A Tomracing Motorsport csapatfőnöke rendkívül büszke volt versenyzője teljesítményére, és arra, hogy ilyen remek teljesítménnyel törte meg a vállára nehezedő átkot a hazai szurkolók előtt.

Úgy sikerült ez a hétvége, ahogy megálmodtuk. Az autó végig jól muzsikált, a csapat fantasztikus volt, és Ádám óriásit versenyzett. Érezhetően gyorsabb volt az ellenfeleinél és lényegesen pontosabb, ami meg is hozta számára a győzelmet. Jó volt a verseny minden pillanatát megélni, és hazai szurkolók előtt győzni. Noha két héttel ezelőtt nem hittem volna, hogy ilyet mondok, de Ádám ezúttal még az angliai teljesítményét is képes volt felülmúlni – fogalmazott Miklósy Tamás.