Kerek Gábor nyerte az Armel Zeneszerző pályázatot

Kerek Gábor operája, a Parody nyerte a szegedi Armel Operafesztivál 2012 novemberében meghirdetett nemzetközi operaíró-pályázatát – közölték a szervezők az MTI-vel kedden.

    A legjobbnak ítélt mű komponistája hatezer eurós (1 millió 860 ezer forint) pénzjutalomban részesül, operáját a pilseni Josef Kajetán Tyl Színház mutatja be idén ősszel, majd az Armel Operafesztiválon kerül színpadra október 12-én.     Bár az eredeti kiírásban csak egy díj szerepelt, a beérkezett művek kiemelkedő színvonala miatt a zsűri végül egy kétezer eurós (621 ezer forint) jutalommal járó második díjat is megítélt a kanadai Tobin Stokesnak, Fallujah című operájáért.     A 2013. augusztus 31-i határidőig összesen négy pályamű érkezett, melyek mindegyikét nagyon magas színvonalú, értékes műnek ítélte a verseny nemzetközi szakemberekből álló zsűrije.     A zsűri tagja volt Petr Kofroň karmester-zeneszerző, a Prágai Nemzeti Színház és a pilseni Josef Kajetán Tyl Színház operatagozatának igazgatója, Gyüdi Sándor karmester, az Armel Operafesztiválnak helyszínt adó Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója és a Szegedi Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője, valamint Dorin Frandes karmester, az Aradi Filharmonikusok művészeti igazgatója, vezető karmestere.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*