Képzőművészek élőzenei fesztiválja Gyálon

A vizuális művészet gyakorló zenészei és az előadók képzőművészeti alkotásai mutatkoznak be az első Hangszínhely fesztiválon, amelyet június 7. és 9. között rendeznek Gyálon.

    Az előadások három napon át párhuzamosan zajlanak a színházteremben és a díszudvarban, a kísérő programokkal együtt délutántól késő éjszakáig – mondta Gazdik István szervező, az Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtár igazgatója az MTI-nek.     A rendezvény során mintegy ötven zenekar, szólóelőadó, performer lép fel színpadi produkcióval, illetve mutatja be képzőművészeti alkotásait. A szereplők között lesz a Bizottság három egykori tagja, ef. Zámbó István, Wahorn András és feLugossy László, a Balkan Fanatik, valamint a Magyar Képzőművészeti Egyetem és az Eszterházy Károly Főiskola végzős hallgatói.

  “Szinte általános, hogy egy alkotó többféle művészeti ágban is kipróbálja magát. Takáts Tamásról, az ismert zenészről talán kevesebben tudják, hogy remek képzőművész, vagy Szurcsik József Munkácsy-díjas festőművészről, hogy nagyszerű gitáros is. A fesztiválon helyet kap egy másik társművészet, a tánc is egy zongoraművésznőnek köszönhetően” – közölte a szervező.

 A képzőművészeti alkotások az épület egész területét “beborítják”, a festészet klasszikus válfajain kívül installációk, performanszok is lesznek, a megnyitón egy szobor lesz a hangszer. Külön terem lesz a vetítések számára, itt lesz látható a vizuális alkotások egy része, de a színházteremben is peregnek koncertekhez kapcsolódó filmek.     A Hangszínhelyen külföldiek is fellépnek, köztük lesz az örmény-orosz Wattican Punk Ballet, de Németországból és a Felvidékről is várnak művészeket.     Az első Hangszínhely létrehozásába nemzetközileg elismert szakemberek is bekapcsolódtak, a közösségi ház és Szurcsik József, a Magyar Képzőművészeti Egyetem adjunktusa mellett Nagy T. Katalin művészettörténész, az egri Eszterházy Károly Főiskola docense és Orosz László (ex-Z’Zi Labor) zeneszerző, képzőművész.     A fellépők alkotásaiból a program Facebook oldalán találhatnak ízelítőt az érdeklődők.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*