Kellemes paradoxonok – BMW X4 xDrive 25d teszt

SZÖVEG: DÓKA ATTILA, FOTÓ: JUHÁSZ MELINDA

Az elkövetkező pár évben kupé-SUV-ok egész armadája kerül majd bemutatásra. Nem vitás, a kezdetben szokatlan tűnő forma egyre több követőt talál. A BMW-nél azonban tavaly óta már az X4-es második generációja is megvásárolható, amely finomabb vonalakkal és technikával várja a hamarosan érkező konkurenciát.

Kellett hozzá bátorság, és némi látnoki képesség, hogy a BMW annak idején az X5-ös alapjain létrehozza az X6-ost, és ezzel fokozza a fokozhatatlant. Bár egy X6-ost kupénak nevezni a mai napig viccesnek tűnhet, az X4-re azonban megáll a jelző: pont annyival kisebb ugyanis, hogy még fel lehet benne fedezni egy kis kecsességet. Persze, az X4-es sem filigrán sportautó. Sokkal inkább egy csinosabb X3, enyhén sportos ambíciókkal. A sportosság persze itt leginkább csak az X3-hoz viszonyítva nyer értelmet, igaz szögletesebb külsejű testvéréhez képest az X4 tényleg tele van élettel.

bmw_190103_1222_bmwx4_190103_1222_DSC_7255

Ez pedig már az első métereken nyilvánvalóvá válik, amikor azt tapasztaljuk, hogy az X4-es egészen feszesen rugózik, a kanyarokban pedig a nagy testhez képest egészen enyhe karosszéria-dőlést produkál. Úgy tűnik tehát az X4-es valóban közelebb lépett a sportosság irányába. De mit nyújt ezen a téren egy 2 literes turbódízel motor? Nos, ha csak a dinamikát nézzük, elég sokat. Az 500 Nm-es nyomaték nagyon könnyen mozgatja a minimum 1830 kilós autót, és játszva üldözi a kilométeróra mutatóját a szabálytalan tartományba. Nyilván a dízelmotor esetében az akusztikai élményről le kell mondanunk, de azt azonban itt is meg kell említsük, hogy a nagyon hatékony zajszigetelésnek köszönhetően a legtöbb zavaró frekvencia el sem jutl a fülünkig. Így a tesztautó motorjának működési elvére leginkább csak akkor döbbenünk rá, amikor járó motor mellett kinyitjuk az ajtót. Egyébként pedig halk és kellemes a kabin, és finom részletekkel gazdagított, amerre csak nézünk. Bár a tesztautó vörös belseje nem nyűgözött le mindenkit, a minőségérzet nagyon meggyőző, és a tesztautó sok extrájának köszönhetően megjön a luxusérzet is. Sportosságról ezzel szemben, az utastérben aligha beszélhetünk, de igazán komolyan ebben az autóban erre kevesen is számítanak. A SUV kupék teteje ugyanis csak a divat miatt íves. A divatért pedig – mint tudjuk – meg kell szenvedni. Ebből kifolyólag az X4-ben hátul helyet foglalók szűkösebb fejtérrel számolhatnak, a sofőr pedig erősen lecsökkent kilátással hátrafelé. Persze ehhez a mérethez már amúgy is mindenképpen ajánlott a tolatókamera, aminek segítségével egész könnyen parkolhatunk a városban is. Ráadásul a tesztautóban elérhető körkörös kamera rendszernek hála akár kiszállás nélkül is megbizonyosodhatunk arról, mennyire sikerült a manőverünk.

bmw_190103_1214_bmwx4_190103_1214_DSC_7203

Ha viszont mégis kiszállunk, akkor arról győződhetünk meg, hogy a több mint 1,9 méter széles autó milyen filigránnak hat. Ebben talán picit szerepe van a kicsit kisebb, téli felninek is, de mégis: összehasonlítva az X6-tal sokkal jámborabbnak tűnik az X4. A vonalai inkább a 3-as vagy 6-os sorozat Gran Turismo modelljeit juttatták eszünkbe, persze megemelt hasmagassággal és terepjárós ambíciókkal. Ez utóbbiban nagy segítségére van az összkerékhajtás is, amit a havas időjárásnak köszönhetően egész jól megismertünk, és megszerettünk. Az xDrive által kínált tapadás ugyanis ilyen körülmények között is lenyűgöző volt, csakúgy, mint az a finomság, ahogyan a rendszer szabályozza az erőátvitelt. Egész egyszerűen bolondbiztos. Csupán arra kell odafigyelnünk, hogy az elektronikát ne kapcsoljuk ki, illetve arra, hogy csúszós útburkolaton, fékezéskor már az elektronika sem tud csodát tenni.

bmw_190103_1228_bmwx4_190103_1228_DSC_7302

Összegzés

Az X4 25d igazából egy nagyon kellemes paradoxon: SUV, kupé és még dízel is. Ez utóbbi tényről nehéz már okosat mondani, hiszen a technológia elvileg (és sok autógyárnál gyakorlatilag is) a végnapjait éli. Így aztán kicsit „ciki” leírni, hogy a 2 literes turbó valójában egy álommotor: tengernyi nyomatékot pumpál és játszi könnyedséggel mozgatja az 1,8 tonnás félnehézsúlyú versenyzőt. Mindezt pedig 7,5 literes átlagfogyasztás mellett. Hogy mindez mennyire áll jól egy kupészerű autónak? Tökéletesen. Az X4 ugyanis annyira kupé, mint amennyire SUV, és annyira SUV, mint amennyire terepjáró. Érthető, nem? A siker garantált.

 AmdalaAutó értékelés: [star rating=5]

Adatok:

Hossz/szél./mag.: 4752/1918/ 1621 mm
Motor: 1995 cm3, 231 LE/ 4400, 500 Nm / 2000
Végsebesség: 230 km/h
Gyorsulás (0-100 km/h): 6,8 s
Alapár: 6 107 000 Ft
Tesztautó: BMW Magyarország Kft.