Kelemené lesz a főmérkőzés

Kelemen Balázs vívja a főmérkőzést a Ferobox Event szombati, tatabányai gáláján, miután Kovács Attila sérülést szenvedett a francia Belinga elleni meccsen, így nem léphet a kötelek közé.

Kelemen (21-0-0, 13 K. O.) a cseh Bronislav Kubín (17-14-1, 10 K.O.) ellen lép szorítóba – s a két bunyós stílusából kiindulva látványos, izgalmas csatát ígér.

De ne szaladjunk ennyire előre!

„Kovács Attila  szorítóba lépését én nem támogattam, – bár ő mindig kész meccselni -, mert úgy éreztem nincs száz százalékos állapotban, ilyenkor pedig mindig benne van a pakliban a tovább sérülés lehetősége vagy akár egy nem várt vereség – mondta Rácz Félix, a Ferobox Event társtulajdonosa. – Ezen a héten már elkezdhette a laza edzéseket, és a decemberi gálán szorítóba léphet, számára most ez a helyes út.”

„Csalódott vagyok, hogy nem bokszolhatok Tatabányán, hiszen Oroszlány közelsége miatt szinte hazai pályán léphettem volna a kötelek közé – mondta Kovács Attila. – A vállam szerencsére már gyógyul, és más jó hír is van: felkerültem a WBO világranglista legjobb 15 nagyváltósúlyú ökölvívója közé, 11. -nek.

Kelemennek is aktívnak kell maradnia, hogy legrosszabb esetben megtarthassa az előkelő 7. pozícióját a WBO világranglistán.

”Jól alakult a felkészülésem és örülök, hogy végre élőben bokszolhatok. Tavaly mióta megnyertem a WBO Nemzetközi övet nem volt rá lehetőségem. Kubín a rekordja ellenére jó kis bunyós és ha ki is kapott feladta a leckét az ellenfeleinek. Soha nem vettem senkit  könnyedén, de most, hogy top 10ben vagyok a világranglistán tudom, hogy még jobban oda kell tennem magam hisz mindenki feni a fogát a helyezésemre és arra, hogy elvegyék a veretlenségemet. Azon leszek, hogy jó teljesítményt nyújtsak és ismét győztesen hagyjam el a szorítót” -mondta Kelemen Balázs zárásképp.

A gálán szorítóba lép még többek között Baranyi Richárd az osztrák Freddy Lemmerer ellen, Szellő Imre pedig a grúz Giorgi Tevdorashvili ellen húz kesztyűt. A gálát az M1 élőben közvetíti 21.45 órától.