Keddtől lehet fotózni a Duna egy napja című nemzetközi pályázatra

Keddtől szombatig készíthetik el amatőr és profi fotósok A Duna egy napja című nemzetközi fotópályázatra alkotásaikat, a megmérettetésre a Duna és a vízgyűjtő területein folyó vizek fontosságát és sokoldalúságát megjelenítő fotókat várnak Magyarország mellett tizenhárom országból.

    A Capa Központ és a Külgazdasági és Külügyminisztérium által meghirdetett pályázat témája a Duna és vízgyűjtő területeinek pár napja, középpontban június 29-ével, a Duna nemzetközi napjával – olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.
    A pályázatra olyan képeket várnak, amelyek megmutatják a Duna fontosságát a régió életében, a folyam különböző tulajdonságait, illetve megjelenítik a természetin túl történelmi, művészeti és kulturális, akár mitikus oldalát is. A felhívás célja az is, hogy ráirányítsa a figyelmet a fotográfia értékeire, illetve a dokumentáló jellegére.
    Az eredményhirdetést október 14-én tartják Budapesten. A fotókat szakmai zsűri bírálja el, tagjai Keleti Éva, Pályi Zsófia, Kovalovszky Dániel és Szalontai Ábel fotográfus, valamint Lukács György, a Külgazdasági és Külügyminisztérium főtanácsosa.
    A Duna vízgyűjtő területének országai 2004. június 29. óta ünneplik a Duna nemzetközi napját abból az alkalomból, hogy ekkor írták alá a folyam és a vízgyűjtő területén lévő folyók megóvására a Duna-védelmi Egyezményt.

Forrás:MTI