Kedden kezdődik a PIM a hajón című sorozat az A38-on

Közös programsorozatot indít PIM a Hajón címmel a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) és az A38 hajó, első alkalommal kedden várják a közönséget zenével és irodalommal.

     Havonta négy alkalommal, keddenként négy tematika alapján váltják majd egymást a programok – mondta el Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója a sorozatról tartott hétfői budapesti sajtótájékoztatón.
A Deck – Fedélzeten az új arcok sorozatban pályakezdők lépnek színpadra, megszólalnak továbbá az irodalom határait feszegető produkciók, valamint életműkoncertek és kortárs estek is szerepelnek majd a kínálatban.
Bognár Attila, az A38 hajó vezetője kiemelte: a múzeummal való együttműködésben sok emberhez juthat el új kulturális tartalom.

Forrás:MTI