„Karácsonyra igazi családi programot kínálunk a közönségnek” – Diótörő mesebalett a Miskolci Nemzeti Színházban

A Diótörő Pjotr Iljics Csajkovszkij utolsó balettje, egyben utolsó színpadi műve. A klasszikus karácsonyi mesét ismét műsorra tűzi a Miskolci Nemzeti Színház, ám ezúttal egészen más köntösben. A gyerekeknek szóló, különleges multimédiás technikát is használó előadás kicsiknek és nagyoknak egyaránt varázslatos élményt kínál, és ünnepi hangulatot hoz a decemberi hétköznapokba.

IMG_3158

A Diótörő az egyik legismertebb, és legtöbbet játszott balett előadás a világon. – A Miskolci Nemzeti Színház hosszú éveken keresztül játszotta a darabot a karácsonyi időszakban, és a gyerekek mindig nagyon szerették – meséli Kozma Attila rendező, koreográfus.  – A karácsonyhoz ez a fajta előadás okvetlenül hozzátartozik. Egyrészt, mert neveljük, és a műfajhoz szoktatjuk a fiatalokat, másrészt mert ez egy fantasztikus karácsonyi történet.
– Ez most nem az a hagyományos Diótörő, amit a Nagyszínházban láthatott az elmúlt években a közönség. Az idei előadás a Játékszínben lesz, és nagyon korszerű fogalmazásban visszük színre – árulta el a rendező. – Az egész hátteret vetíteni fogjuk: a szoba, a ház, az udvar, a hó mind vetítve láthatóak, a díszlet, a smink, a tánc ugyanakkor megteremti a mesevilágot. Ez nagyobb szabadságot is ad, hiszen annyi díszletet, amennyire lehetőséget adna ez a történet, nem tudunk felállítani, de vetíteni akár minden jelenethez lehet. Így izgalmasabbá, pergőbbé, látványosabbá tudjuk tenni az előadást – tette hozzá. – A mai gyerekek rengeteg időt töltenek a számítógép előtt, mi most megpróbálunk ehhez a fajta vizualitáshoz egy kicsit közelebb kerülni. Emellett a koreográfiában is modernebben fogalmazunk, interaktívabban mutatjuk be a történetet. A Miskolci Balett nem egy klasszikus balett társulat, így ebben az előadásban is vegyítjük a klasszikus- és a kortárstánc elemeket, de természetesen Marika és a herceg esetében mindenképpen a klasszikus fogalmazás lesz hangsúlyos – mondta Kozma Attila. – Igazából egy mesét mesélünk el a gyerekeknek, ami a vetítéssel olyan lesz, akár egy képeskönyv, de a felnőttek számára is izgalmas látványvilágot kínál. Idén decemberben igazi családi programmal várjuk a közönséget.
Szűcs Boglárka, Marika megformálója nem először szerepel mesebalettben, hiszen az előző évadban a Hamupipőke címszerepét táncolta. A táncművész elárulta, éppen azért szerette a Hamupipőke előadást, mert igazán őszinte és hálás a gyerekközönség. – Bár eleinte szokatlan volt, később mégis az motivált, hogy már előadás közben kinyilvánítják tetszésüket. Így az embernek nincs könnyű dolga – tette hozzá.
– Sok kedves élményem fűződik a Diótörőhöz, de érdekes módon előbb táncoltam benne, mint hogy nézőként láttam volna az előadást – meséli Szűcs Boglárka. – Ebben a darabban léptem először színpadra a Thália Színházban, mint Vendégkislány, majd Marcipán és Hópehely, iskolás éveim során pedig nyolc éven keresztül minden decemberben jelen volt a Diótörő az életemben. Nekem mindig boldog, örömteli pillanatokat adott ez a mese, most különösen, mert újra a részese lehetek, és ezúttal Marika szerepét formálhatom meg.
A táncművész szerint egyaránt kihívást jelent az előadásban a tánctechnika és a karakter megformálása is. – Egy spicc-cipős klasszikus előadásról van szó az én szerepemben, ami a lábnak mindig megterhelő, és nagyobb technikai stabilitást kíván. Másrészről pedig egy kislány álmát kell minél hitelesebben megformálni. Szeretném a saját személyiségemre formálni a karaktert, és a belülről jövő igazi érzéseket megmutatni, átadni a közönségnek – hangsúlyozta a balett-táncos.

P. I. Csajkovszkij
Diótörő
mesebalett

Bemutató: 2015. december 10., Játékszín

A Miskolci Balett decemberben minden idők leggyakrabban játszott balettjét, a varázslatos Diótörőt viszi színpadra, amelyben egyszerre van jelen a tánc, az animáció, a mesés látvány és a színház.
Karácsonykor hihetetlen dolgok történnek Marikáék otthonában: egy hősies kis Diótörő megküzd a félelmetes Egérkirállyal, hogy megmentse a szeretet ünnepét. Egy kislány hol csodálatos, hol félelmetes álmai jelennek meg a történetben. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt szól ez a történet, hiszen a karácsonyfa, a sütemények illata és Csajkovszkij klasszikus mesebalettje nélkül nem teljes az ünnep.
A Miskolci Balett produkciója igazi családi programként elbűvölő élményt ígér gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.

P. I. Csajkovszkij:
DIÓTÖRŐ
mesebalett

Stahlbaum főtanácsos:   LUKÁCS ÁDÁM
Stahlbaumné:    KOCSIS ANDREA
Marika:     SZŰCS BOGLÁRKA
Lujzi:      SZELES VIKTÓRIA
Misi:      DRAGOS DÁNIEL
Drosselmeyer:    FŰZI ATTILA
Diótörő:     MEDVECZ MARCELL
Egérkirálynő:    TOKAI RITA
Egérkirály:     SZABÓ LEVENTE
Babák:     CATHERINE MOORE
MOHAI CINTIA
Őrmester:     MURESAN AUREL

Videótechnika:    HAJDUFI PÉTER
Asszisztens:     FŰZI ATTILA
Ügyelő:     GAZDÓF DÁNIEL

A koreográfiát tervezte és rendezte:
KOZMA ATTILA

Bemutató előadás: 2015. december 10 – Játékszín