Karácsony Gergely nyerte az ellenzéki előválasztást

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd politikusa nyerte az ellenzék főpolgármester-jelölti előválasztását – jelentette be Magyar György, a Civil Választási Bizottság elnöke szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd politikusa, az ellenzék főpolgármester-jelölti előválasztás győztese Fotó: Juhász Melinda

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd politikusa, az ellenzék főpolgármester-jelölti előválasztás győztese
Fotó: Juhász Melinda

    Karácsony Gergely a június 20-tól június 26-án délig tartó előválasztáson 33 ezer 355 szavazatot szerzett. Az előválasztáson a DK támogatásával függetlenként induló Kálmán Olga lett a második 25 ezer 093, míg a harmadik helyen Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum politikusa végzett, aki 9792 szavazatot kapott.
    Az előválasztáson 68 ezer 240 fővárosi választó adott le érvényes szavazatot személyesen vagy online.
    Karácsony Gergely azt mondta, hogy az előválasztásnak sok győztese van.
    Győztese Magyarország, amely példát kapott arra, hogy ebből az országból nem sikerült elüldözni a demokrácia szellemét. Az ország hitet is kapott arra, hogy az ellenzéki pártok képesek együttműködni – közölte.
    A főváros pedig óriási esélyt nyert arra, hogy októberben szavazatokra váltsa azt a “társadalmi többséget”, amely a tavalyi országgyűlési és az idei EP-választáson megmutatta, hogy mást akar, mint a Fidesz – fogalmazott a politikus.
    Nyertek a résztvevő pártok is, de elsősorban azok a budapestiek a nyertesek, akik változást akarnak a fővárosban – mondta.
    Karácsony Gergely kijelentette: az ellenzéki oldalon véget ért a “rivalizálás korszaka”, amikor a pártok “hatalmi játszadozásai meghatározzák a politikát, (.) amikor cikkcakkokat lehet írni a politikában”. Leszögezte, hogy nem néznek hátra, csak előre, és közösen fogják megváltoztatni Budapestet.
    A politikus azt is kijelentette, hogy innentől kezdve a budapestiek jelöltje.
    Hangsúlyozta: a következő napokban be kell fejezni a tárgyalásokat a budapesti polgármester- és képviselőjelöltekről, és létre kell hozni azt a kampánycsapatot, amelyben minden pártnak ott van a helye, amely részt akar venni a küzdelemben. Kérdésre válaszolva azt felelte, reméli, hogy egy héten elül a végére tudnak járni a még nyitott kérdéseknek.     Újabb felvetésre közölte, mind Kálmán Olgának, mind Kerpel-Fronius Gábornak komoly szerepet szán kampányában.     Megkérdezték, hogy bízik-e még Gyurcsány Ferencben, a DK elnökében.
    Karácsony Gergely azt mondta, egymásra vannak utalva, ezért meg kell bízniuk egymásban.
    Kerpel-Fronius Gábor gratulált a győztesnek, és azt mondta, Karácsony Gergelynek nemcsak esélye van a győzelemre, de le is fogja győzni Tarklós Istvánt.  
    Hozzátette, csütörtökön felkeresi az MSZP-Párbeszéd politikusát, hogy megkérdezze, hogyan tudja a legjobban támogatni a kampányát.
    Az előválasztás során a résztvevők mindig megtudták őrizni az együttműködésnek azt a formáját, amely reményt ad arra, hogy a főpolgármester-választáson is együtt tudjanak működni – mondta a Momentum politikusa.
    Kálmán Olga nem vett részt a sajtótájékoztatón.
    A sajtótájékoztató után a pártok politikusai is értékelték a kialakult helyzetet. Tóth Bertalan, az MSZP elnöke a demokrácia ünnepének nevezte az előválasztást. Azt mondta, be kell fejezni az ellenzéki pártok közötti rivalizálást, mert változást kell elérni a fővárosban, és vissza kell adni a budapestiek szabadságát.
    Emlékeztetett, hogy az ellenzék eddig közel száz településen egyezett meg a közös jelöltekről, ugyanis az a céljuk, hogy mindenütt csak egy kihívója legyen a fideszes indulónak.
    Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke úgy fogalmazott, reméli, hogy az előválasztáson részt vevő pártok és a budapesti polgárok közös csapatként tudnak küzdeni azért, hogy ősszel “felszabadítsuk Budapestet a Fidesz fogságából”.
    Gréczy Zsolt, a DK frakciószóvivője Kálmán Olga távolmaradását azzal magyarázta, hogy későn értesültek a sajtótájékoztatóról. Hozzátette: jelöltjük a délutánt a párt aktivistáival töltötte, és nem akart a “hivatalosnál eggyel vagy kettővel lazább” öltözékben megjelenni az eseményen.
    Egy kérdésre felelve azt mondta, csak az utolsó pillanatban szóltak nekik a közös sajtótájékoztatóról, ő személy szerint csak 35 perccel az esemény előtt kapott értesítést.
    Bejelentette, hogy Kálmán Olga csütörtökön önálló sajtótájékoztatón értékeli az előválasztást, illetve a nap folyamán hivatalosan is gratulál majd két versenytársának.
    Gréczy Zsolt leszögezte, hogy elfogadják az előválasztás eredményét. A politikus, aki pártja nevében gratulált Karácsony Gergelynek, hangsúlyozta, “csatasorba állnak” a közös főpolgármester-jelölt mellett, és mindent elkövetnek Tarlós István legyőzéséért.
    A frakciószóvivő egy kérdésre válaszolva kijelentette: nem indítanak önálló főpolgármester-jelöltet.

Forrás:MTI