Kaposvár saját adományponttal csatlakozott az Ökumenikus Segélyszervezet szeretet.éhség. Országos Adventi Pénzadománygyűjtéshez

Élménynap gyerekeknek, adománypont a város szívében

Az Ökumenikus Segélyszervezet szeretet.éhség. adománygyűjtéshez kapcsolódóan mintegy 150 gyermek számára szervezett adventi élménynapot december 1-jén a karitatív szervezet kaposvári központja. A gyűjtés népszerű szimbóluma köré szerveződő programok keretében mézeskalácsszívet süthettek és díszíthettek, valamint bábelőadást nézhettek meg a környékbeli óvodákból és iskolákból érkező gyerekek. A nap folyamán készült szívecskéket azok az adományozók fogják megkapni, akik a Kaposvár szívében december 5-én induló adományponton csatlakoznak az országos gyűjtéshez. A Pécsi Utcai Közösségi Házban december 1-jén tartott rendezvényen részt vett és a gyerekfoglalkozásokba is bekapcsolódott Szita Károly, Kaposvár polgármestere és Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója, akik ezen a rendezvényen jelentették be a kaposvári adventi adománypont megnyitását is. A gyermekek legnagyobb örömére a rendezvény meglepetés vendégeként jelen volt Wolf Kati énekes, a segélyszervezet önkéntese is.

Ajándék kuckó a kaposvári Kossuth téren           
Játékokat, könyveket és édességet várnak a gyűjtőpontra. A szervezők azt kérik, hogy kisebb – nagyjából cipős méretű – kartondobozban vigyék a felajánlásokat és írják rá, hány éves gyermekeknek való ajándékokat hoztak mindazok, akik segíteni szeretnének. További kérés, hogy a dobozt ne zárják le, mivel a kaposvári Compass Egyesület vállalta a meglepetések díszcsomagolását. Az Ajándék kuckó hétköznaponként 14, hétvégenként 10 órától egészes este 18 óráig lesz nyitva, ekkor várják a szervezők a felajánlásokat.

Az Ökumenikus Segélyszervezet Kaposváron
A 2016 nyarán elindított Biztos Kezdet fejlesztő program a legfiatalabb korosztályra, a 0-3 éves gyermekekre fókuszál a város kaposszentjakabi részén, ahol több rászoruló család él. Az esélyteremtésre nagy hangsúlyt helyező Ökumenikus Segélyszervezet a komplex tevékenységbe illeszkedő, gyermekeket fejlesztő munkát a legkisebbek támogatásával kezdi. A munkatársak rendszeres foglalkoztatásokkal segítik a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkózását, külön figyelve arra, hogy a gyerekek egyénre szabottan, a saját tempójukban hozzák be azokat a lemaradásokat, amelyek későbbi életkorban rögzülhetnek és tanulási-, figyelmi- és magatartási zavarokhoz vezetnek. A Biztos kezdet program aktívan elősegíti a gyerekek szociális kompetenciájának kialakítását és fejlődését is. A munkatársak foglalkoznak a családok, szülők támogatásával is, lehetőséget biztosítva az optimális szülő-gyermek kapcsolat kialakítására, gyereknevelési kompetenciák erősítésére, társas kapcsolatok kialakítására. A fejlesztő tevékenység védőnő, családsegítő és gyermekorvos bevonásával valósul meg.

A szeretet.éhség. országos akcióról – idén Kaposváron is
Az Ökumenikus Segélyszervezet idén 21. alkalommal hirdeti meg Országos Adventi Pénzadománygyűjtését, melyhez számos közösségi és segélyakció kapcsolódik. A szeretet.éhség. mottóról és mézeskalácsszívről ismert gyűjtés mára az ország legnagyobb ünnepi összefogásává vált, melyhez évente közel 1 millióan csatlakoznak. A pénzadománygyűjtéshez idén Kaposvár saját, a város szívében felállított adományponttal kapcsolódik, ahol személyesen lehet adományt felajánlani. Az összefogáshoz emellett a 1353-as adományvonal hívásával, a Tesco kasszáinál megtalálható adománykuponok megvásárlásával, a postákon kihelyezett perselyek útján és a www.segelyszervezet.hu oldalon online lehet csatlakozni pénzfelajánlásokkal.

Mire gyűjt a Segélyszervezet?
A gyűjtést idén is hármas célkitűzéssel indítja el a Segélyszervezet: Ételt az éhezőknek, Otthont az otthontalanoknak, Esélyt az esélyteleneknek! Évente családok tízezreinek nyújt kézzelfogható segítséget élelmiszer, ruha vagy éppen tanszerek formájában, átmeneti otthonainkban családok százainak biztosít lakhatást és átfogó támogatást a továbblépéshez. És ami talán a legelőremutatóbb: az esélyteremtés, a valódi kitörési pontok a szegénységből: hogy a felnőtteknek kínáljon esélyt a felzárkózásra, a gyermekeknek segítsen a szegénység okozta hátrányaik leküzdésében. Egy-egy családdal a Segélyszervezet munkatársai akár éveken át foglalkoznak, annak érdekében, hogy önállóan, külső segítség nélkül boldoguljanak.