Kanada és eső: Vettel volt a leggyorsabb

Sebastian Vettel szerezte meg az első helyet a kanadai nagydíj időmérő edzésén. Räikkönen csak a kilencedik, Massa ismét balesetet szenvedett.

redb-vett-montreal-2012-23-886x590A szemerkélő eső ellenére a pilóták megpróbáltak szuperlágyon kezdeni. Ez azonban nem tűnt jó ötletnek: semmi tapadás nem volt, így mindenki visszajött intermediate gumikért. Ettől függetlenül nagyon sokat csúszkáltak a pilóták, miközben a pálya folyamatosan száradt, és az időeredmények is javultak. Az első szakasz végén Vettel érte el a legjobb eredményt. Erősnek tűntek a Mercedesek és a Ferrari is simán továbbjutott. A Lotusok szokás szerint nem muzsikáltak jól ilyen körülmények között, Räikkönen a 12. helyet érte el, csapattársa Grosjean pedig tovább sem jutott, a 19. pozíciót szerezte meg. Ha ehhez hozzáadjuk, a monacói balesetéért kapott 10 rajthelyes büntetést, akkor a holnapi futamra nem sok jót jósolhatunk a francia pilótának.

A második szakaszban felerősödött az eső, és a versenyzők nagyon nehezen tudták pályán tartani a versenyautókat. A mostoha körülmények között továbbra is Vettel volt a leggyorsabb. Talán érdemes lett volna esős gumin megpróbálni, de a csapatok továbbra is az átmeneti esős gumikat favorizálták. A szakasz vége felé Räikkönen és Alonso pont javítani tudott, mikor Massa egy balesettel megállította az edzést: oldalról csúszott a gumifalba, a becsapódás elég heves volt. A versenybíróság megszakította az edzést, amelyből még 2 perc maradt. Az újraindítást követően óriási volt a tömörülés, mindenki javítani akart. A pilóták felsorakoztak a bokszutca végén, és már a felvezető körben nagy tempót diktáltak, hogy körbe tudjanak érni a leintésig. Némi meglepetésre a végén Bottas és Vergne jutott tovább, miközben Perez és Button kiesett, utóbbi egyszerűen nem ért körbe időben.

A Q3-ban szintén Vettel állt az élre, őt Hamilton és Bottas követte. Alonso a 6. helyen zárta az első összecsapást, miközben Räikkönen csak a 8. lett. Az eső azonban felerősödött, és ez konzerválta a szakasz elején futott eredményeket. Csak a Lotus finn pilótája került még eggyel hátrébb Sutil jóvoltából. Az első tíz sorrendje a végén: Vettel, Hamilton, Bottas, Rosberg, Webber, Alonso,Vergne, Sutil, Räikkönen, Ricciardo.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*