Kampányeszközzé silányították a titkosszolgálatot

  Mesterházy Attila Fotó: Juhász Melinda

Mesterházy Attila
Fotó: Juhász Melinda

Most, 2014-ben, alig egy hónappal a választások előtt az Alkotmányvédelmi Hivatal közzétett két titkosszolgálati jelentést az őszödi beszéd kiszivárogtatásának vizsgálatáról, pedig 2011-ben, amikor az MSZP elnökeként kértem ezeket az információkat, a Belügyminisztérium közleményében még úgy válaszolt: „Ezen, a mára csak az MSZP-t érintő vitán a magyar nép már túltette magát. (…) A Belügyminisztérium nem hajlandó részt venni egyetlen párt belső harcában sem.”

 

Az egyes részanyagok titkos minősítésének váratlan feloldása, csonkított változatának nyilvánosságra hozatala, és a végső jelentés elhallgatása azt a gyanút veti fel, hogy az Orbán-kormány a Belügyminisztériumot, a titkosszolgálatokat is beveti annak érdekében, hogy megőrizze hatalmát. Ezáltal végső soron pártpolitikai kampányeszközzé silányítja a titkosszolgálatot.

 

Mindezek alapján az összefogás pártjai határozottan felszólítják a kormányt, hogy hagyjon fel a titkosszolgálatok politikai célokra való felhasználásával, s követelik, hogy a kormány hozza nyilvánosságra a teljes, torzítatlan, végső összefoglaló-jelentést.

 

Mesterházy Attila, az összefogás pártjai nevében

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*