Kajak-kenu vk – Hüttner Csaba 53 versenyzőre számít

Hüttner Csaba szövetségi kapitány 53 versenyzőre számít a szezon első nemzetközi kajak-kenu eseményén, a Szegeden csütörtöktől vasárnapig tartó világkupán.

    A magyar szövetség honlapjának hétfői beszámolója szerint a szakvezető női kajakban főként utánpótláskorú versenyzőknek szavazott bizalmat. Ennek oka, hogy a szakág idei első válogatójára csak a világkupát követően kerül sor, a rutinosabb versenyzők pedig inkább arra készülnek. A kilátogató szurkolók így ifjúsági és U23-as világbajnokokért szoríthatnak majd.
    A férfiaknál K-1 1000 méteren az olimpiai bajnok Kopasz Bálint, illetve a tokiói ezüstérmes Varga Ádám is ott lesz a mezőnyben. Ötszáz párosban a Nádas Bence, Tótka Sándor, valamint a múlt hétvégi szegedi válogatót megnyerő Vajda Bence, Szántó-Szabó Tamás alkotta egység indul. Ami a négyest illeti, a Kuli István, Csizmadia Kolos, Nádas Bence, Tótka Sándor alkotta hajó mellett a fiatal Opavszky Márk, Fodor Bence, Balogh Gergely, Szendy Maximilián kvartett száll vízre.
    Kenuban a nőknél kétszáz egyesben a válogatót megnyerő Takács Kincső, illetve Balla Virág versenyezhet, akik párosban is rajthoz állnak ötszáz méteren csakúgy, mint a szám tavalyi vb-bronz és Eb-ezüstérmes egysége, a Bragato Giada, Nagy Bianka kettős. A férfi C-1 1000 méter válogatóján magabiztosan győztes Adolf Balázs mellett a mögötte másodikként célba érkező Fejes Dániel indul. C-2 500 méteren a Korisánszky Dávid, Fekete Ádám és a Kollár Kristóf, Fejes Dániel duó mérheti fel az erejét a nemzetközi mezőnyben.
    A para szakágban Hajdu Botond szövetségi kapitány nyolc versenyzőt nevezett a világkupára. Érettségije miatt a hiányzók között lesz Kiss Péter Pál, a KL1 200 méteres paralimpiai bajnok kajakos. Ott van viszont a csapatban a paralimpiai ezüstérmes Suba Róbert és az Európa-bajnok Juhász Tamás is, illetve a KL2-ben világbajnok Rozbora András.
    Gyorsasági és para világkupát legutóbb 2021-ben rendeztek a Maty-éren.

    A magyar indulók:
    férfi kajak:
K-1,  200 m: Birkás Balázs és Kovács Márk
K-1,  500 m: Kurucz Levente és Balogh Gergely
K-1, 1000 m: Kopasz Bálint és Varga Ádám
K-1, 5000 m: Noé Bálint és Sellyei Csanád
K-2,  500 m: Nádas Bence, Tótka Sándor és Vajda Bence Ferenc, Szántói-Szabó Tamás
K-4,  500 m: Kuli István, Csizmadia Kolos Attila, Nádas Bence, Tótka Sándor és Opavszky Márk, Fodor Bence, Balogh Gergely, Szendy Maximilián
    női kajak:
K-1,  200 m: Sólyom Dóra és Szellák Szabina
K-1,  500 m: Rugonfalvi-Kiss Janka és Csikós Zsóka
K-1, 1000 m: Bakó Olga
K-1, 5000 m: Kiszli Vanda és Czéllai-Vörös Zsófia
K-2,  500 m: Nemes Réka, Bakó Olga és Szellák Szabina, Biben Karina
K-4,  500 m: Szellák Szabina, Nemes Réka, Dráviczki Dóra, Rugonfalvi-Kiss Janka
    férfi kenu:
C-1,  200 m: Koczkás Dávid és Hodován Dávid
C-1,  500 m: Buday Domonkos és Slihoczki Ádám
C-1, 1000 m: Adolf Balázs és Fejes Dániel
C-1, 5000 m: Adolf Balázs és Simon Sebestyén
C-2,  500 m: Korisánszky Dávid, Fekete Ádám és Kollár Kristóf, Fejes Dániel
C-2, 1000 m: Molnár Csanád, Rumi Gergő és Buday Domonkos, Besenyei Ádám
    női kenu:
C-1,  200 m: Takács Kincső és Balla Virág
C-1,  500 m: Opavszky Réka és Csorba Zsófia Katalin
C-1, 1000 m: Csorba Zsófia Katalin és Kisbán Zsófia
C-1, 5000 m: Kisbán Zsófia és Zagyvai Borka
C-2,  500 m: Bragato Giada, Nagy Bianka és Balla Virág, Takács Kincső
    vegyes:
K-2, 500 m: Kiskó Réka, Béke Kornél és Dráviczki Dóra, Erdőssy Csaba
C-2, 500 m: Horányi Dóra, Slihoczki Ádám és Gönczöl Laura, Rumi Gergő

MTI